Kiemelt hírek
Budán is nyílt Egyszülős Központ
Megnyílt a budai Egyszülős Központ a Magyar Jakobinusok terén az egyszülős családok világnapján. Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök az ünnepélyes megnyitón a világon egyedülállónak számítónak és hungarikumnak nevezte az intézményt.
Félmillió gyermek él Magyarországon egyszülős családban, rájuk gondolnak elsősorban, amikor az egyszülős családok támogatását kiemelten fontosnak tartják – mondta Novák, aki a meghozott intézkedések között említette az árvaellátás minimumának több mint kétszeresére emelését, a személyi jövedelemadó visszatérítését és azt, hogy otthonteremtési programot az egyszülős családok is igénybe vehetik.
„Az Egyszülős Központ hungarikum, ilyen nincs máshol a világon, ezért a csodájára is járnak” – vélekedett, a következő elnök, aki azt is elmondta, hogy támaszkodhatnak a Nagy Anna által vezetett Egyszülős Központ civil segítőire. A központnak a pesti, Üllői úti után a most megnyílt budai a második intézménye. Az egyszülős családok tanácsokat kaphatnak, hogyan juthatnak támogatásokhoz, de az álláskereséshez is kérhetnek segítséget, vagy akkor is, ha a jog útvesztőjében igyekeznek eligazodni. A pesti központ nagyon jól működik, sok programot is kínál, népszerű a családoknál. Ezt a tevékenységet bővítik a budai központ létrehozásával.
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, a budapesti 3-as számú választókörzet kormánypárti képviselőjelöltje elmondta, hogy tavaly tavasszal született meg a budai központ létrehozásának terve, Novák Katalin családokért felelős miniszterként felkarolta és a hegyvidéki önkormányzat is támogatta.
A most átadott budai központban több mint kétszáz négyzetméteren alakítottak ki rendezvénytermet, játszóházat, kávézót – mondta Fürjes, és bejelentette, hogy a héten megkezdi a központ azt az önkéntes segítő munkát is, amellyel a Magyarországra menekülő kisgyermekes ukrajnai-kárpátaljai családoknak játszóházat, gyermekmegőrzést biztosítanak.
Nagy Anna, elmondta, hogy az egyszülős családok több mint fele szegény, ezért nincs forrás például különórákra, esetenként tízóraira sem, fontosnak nevezte az ennek javítására tett kormányzati intézkedéseket, például az új tartásdíjtörvényt. „Ez azoknak a családoknak nyújt célzott támogatást, amelyeknek a legnagyobb szükségük van rá” – mondta az Egyszülős Központ vezetője.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!