Kiemelt hírek

Állatvédelem a szavazófülkében

Published

on

Szabó Rebeka politikus, a Párbeszéd Magyarországért alapítója interjút ad a 168-nak 2022. február 21-én Budapesten. | Fotó: Karancsi Rudolf

Szabó Rebeka a fenntartható zöldpolitikát erősítené a Parlamentben.

Állatvédelmi megbízottként az ebek sorsát rendezi a fővárosban, de szeretné országos szinten is kézben tartani. Zugló alpolgármesterével és az egységes ellenzék új országgyűlési képviselőjelöltjével Gér Mihály incidenséről, az ellenzéki listaállításról, zöldpolitikáról és az állatvédelmi feladatok ellátásának folytatásáról beszélgettünk.

*

Mi lesz Gér Mihály sorsa a Párbeszéden belül?

A jelöltségtől visszalépett, de más változás nem lesz, a pártból nem lép ki. A Fidesz még erre sem képes, nem vonják le a következtetéseket. Völner Pálnál fennáll a gyanú, hogy papírzacskóban fogadott el pénzt, mégis bent ül a Parlamentben. Neki sokkal inkább le kéne mondania, mint Gér Mihálynak egy hat évvel ezelőtti, valóban visszatetsző Facebook-poszt miatt, amit azonban már másnap helyesbített és megbánt. Gér Mihály Völner Pállal ellentétben nem is gyanúsítható bűnelkövetéssel.

A Párbeszéd listáján a második helyen szerepelt eddig. Most, hogy egyéniben is indul, változik a sorrend, egyáltalán marad a listán?

A körzetemben a győzelemre megyek, ami nem lesz könnyű a 2018-as eredmények alapján. Emiatt valóban nem célszerű, hogy a lista elején maradjak.  

Kunhalmi Ágnes nemrég nyilatkozott a Párbeszéd és az MSZP közös listás helyeiről. Szerinte az egységes ellenzék a Párbeszédet büntette. A párt tagjaként ön is így érezte?

Az Egységben Magyarországért pártjai azért működnek együtt, hogy leváltsák Orbán Viktort, de attól még hat pártról beszélünk. Írtunk egy közös programot, vagyis képesek vagyunk arra, hogy megtaláljuk a közös metszetet. Mind a hat szervezet a lehető legjobban szeretné képviselni a saját választóit, amihez minél több országgyűlési képviselőre van szükség. Az elsődleges érdekünk a Fidesz-kormány legyőzése, a konfliktusokat belül kell lejátszani.

De ha ezek a belső konfliktusok kiszivárognak, az mennyire hiteles a választók felé?

A szervezeti érdekeket össze kell hangolni, és eddig minden akadályt sikeresen vettünk. A listáról is volt vita, de ez természetes. 

A főpolgármester 2020-ban kinevezte állatvédelmi megbízottnak. Akkor különböző ígéreteket hangoztattak az állatvédelmi intézkedésekre vonatkozóan. Hogyan állnak ezek azóta?

Az egyik legsürgősebb tennivaló az Illatos úti ebrendészeti telep működésének és kommunikációjának javítása volt, ami a telep vezetésével, a FÖRI munkatársaival együttműködésben hajtottunk végre. Újjáépítettük a kapcsolatot a civil szervezetekkel, például a Vigyél Haza Alapítvánnyal. Az ebrendészeti telep egyik célja az örökbeadás, és a tévhitekkel ellentétben nincs helyhiány miatti altatás. A körülmények mellett a kommunikáció is javult: létrehoztunk egy új honlapot a régi, elavult megjelenésű weboldal helyett. A szép fotók, az átláthatóság és a közösségi médiában kialakított aktív jelenlét felpörgette az örökbefogadást.

És mi a helyzet a megígért költöztetéssel?

Mostanra már összegyűlt egy-két elképzelhető opció. Sajnos még nem tart konkrétumoknál a folyamat. 

Korábban arról beszélt, az Illatos úti telep költöztetésének még ebben az önkormányzati ciklusban meg kell valósulnia.

Ebben a ciklusban legalább egy döntés kell a konkrét helyről, és meg kell kezdeni a kialakítást. Fővárosi szinten tulajdonképpen egy felelős állattartási központot szeretnénk, ahol szemléletformálás is zajlik, ahol a felelős állattartást akár iskolás gyerekeknek is be lehet mutatni, ahol interaktívan kommunikálunk a városban velünk élő állatokról, és ahol a telepen élő kutyák és macskák is jól tudják érezni magukat, amíg gazdára nem találnak. 

Országgyűlési képviselőként is marad a főváros állatvédelmi megbízottja?

A két minőség valószínűleg összeférhetetlen. Ha nem maradhatok, akkor is találunk majd valakit, aki ezeket az ügyeket viszi. Az Országgyűlésben pedig még hatékonyabban tudom érvényesíteni az állat- és környezetvédelmi érdekeket. 

A következő kormányzatban milyen állatvédelmi intézkedéseket terveznek?

Szeretném ezt országos szinten is kézben tartani. Tizenegy év sok idő, pláne kétharmados felhatalmazással, a Fidesz mégsem ért el átütő eredményeket.

Melyek a legnagyobb hiányosságok e téren?

Ma az állatvédelmet Magyarországon a civil szervezetek viszik a hátukon. Van néhány ebrendészeti telep is, hiszen ez kötelező feladat, de sajnos közülük többen elaltatják az állatokat és nem foglalkoznak az örökbeadással. Egy átlátható finanszírozási struktúrára, jól célzott pályázatokra lenne szükség, emellett annak ellenőrzésére, hogy mely szervezetek felelnek meg egy objektív, szakmai szempontrendszernek. Ennek érdekében létrehoznánk az Országos Állatvédelmi Alapot, amely évről évre egy fix összeget szán a támogatásukra. Kineveznénk országos szinten egy állatjogi ombudsmant, ezen kívül az ivartalanítás fontosságának kommunikációjával is foglalkoznánk. A Fővárosban idén tervezünk megszervezni egy ivartalanítási kampányt. Mindehhez persze pénz kell, csakhogy a kormány épp kivérezteti a Fővárost.

Márki-Zay Péter azt nyilatkozta, hogy ön a hiteles és fenntartható zöldpolitika megerősítését jelentené a Parlamentben. Erre mi a garancia?

Én erre személyes garanciát vállalok, de remélem, ez az eddigi munkámból is kiderül. Részt vettem a közös ellenzék zöldprogramjának kialakításában. Baloldali zöldpolitikusként azt is látom, hogy nagyon fontos az igazságos zöld átmenet megvalósítása, mert nyakunkon a klímaválság és a védekezésben anyagilag segíteni kell az embereket. A 2022-es választásokon a szavazófülkékben ezt is mérlegelni kell.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version