Magyarország

Az orosz kémbank ellen tüntetett az ellenzék

Published

on

Tüntetés a Clark Ádám téren | Fotó: Ladóczki Balázs

Kedd estére ismét tüntetést szervezett az Egységben Magyarországért az orosz invázió apropóján, ezúttal a Nemzetközi Beruházási Bank ellen. A rendezvényen adományokat is gyűjtöttek az ukrajnai menekültek megsegítésére, több mint ötmillió forintot sikerült összeszedni.

A demonstráción felszólalt volna Iványi Gábor lelkész, aki azonban nem tudott megjelenni, így helyette Tordai Bence lépett színpadra. Indulatos beszédet mondott, amelyben Orbán Viktor felelősségét firtatta az Oroszországtól való energetikai függéssel, illetve Putyin érdekeinek kiszolgálásával kapcsolatban. Kijelentette, a kormányváltás után kisöprik Putyin intézményeit az országból, többek között az általuk „kémbank”-nak nevezett Nemzetközi Beruházási Bankot is. Szavait a tömegben forrongás fogadta. Péterfi Judit, Márki-Zay Péter sajtófőnöke ezek után felkonferált egy ukrajnai édesanyát, Mariát, aki három gyermekével és a szüleivel menekült el a háború elől. Maria könnyeivel küszködve mesélte el menekülésük történetét, és arra figyelmeztetett, hogy a magyarok élete is egy pillanat alatt megváltozhat, mert Putyin „egy atomgombon ül”.

Végül Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje ecsetelte hosszasan Orbán Viktor bűneit, majd megígérte, az egységes ellenzék nem fog belpolitikai ügyet csinálni az orosz-ukrán háborúból. Ugyancsak ígéretet tett arra, hogy április 3-ig a Fidesz-kormány minden háborúval kapcsolatos helyes cselekedetét támogatni fogja. Ellenben arra kérte Szijjártó Pétert, kitüntetését küldje vissza Lavrovnak, illetve a kormánytól azt várja, hogy az MTVA se folytathasson orosz propagandát. A beszéd második felében a magyarok segítőkészségére és a menekültek támogatásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Leszögezte, az egységes ellenzék minden mobilizálható forrást mozgósít az ukrajnai menekültek érdekében. 

A beszéd után a színpadon közösen kifeszítették az ukrán zászlót, Péterfi Judit pedig arra kért mindenkit, hogy csatlakozzanak a vasárnap esti tüntetéshez az MTV-székház előtt. Márki-Zay Péter ezúttal nem egy közös imával, hanem a Himnusz közös eléneklésével zárta a demonstrációt. A tömeg ezután feloszlott.

Pelva Csenge

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version