Magyarország
Trükközni kényszerülnek a benzinkutasok
A hatósági árazás nem az anyavállalatokat veszélyezteti, hanem azokat a vállalkozókat és alkalmazottakat, akik a kút üzemeltetését végzik. A hatósági árak okozta veszteség miatt nem lehet csak úgy bezárni egy kutat.
Az elmúlt napokban több hazai töltőállomáson is belefuthatott az ember olyan esetekbe, hogy csak korlátozott mennyiségben lehetett benzinhez, vagy épp gázolajhoz jutni. A Vezess.hu szerint sok esetben 10 liter környékére korlátozzák az egyes kutasok a vásárolható mennyiséget, azonban egyik olvasójuk egy olyan képet juttatott el hozzájuk, amelyen az látható, hogy egy OMV-töltőállomáson 5 liter volt a dízel korlátja.
Emellett egy olyan transzparenst is kiraktak, amelyen arra kérték a fogyasztókat, hogy a benzinár-stop május közepéig meghosszabbított végéig az állami tulajdonú MOL töltőállomásain tankoljanak. Mint később kiderült, egy olyan OMV-partnerről van szó, aki úgy helyezte a kútoszlopokra az üzenetet, hogy előtte nem egyeztetett központtal. Fel is szólították, hogy távolítsák el a feliratot, ami azonnal meg is történt.
A benzinkutak keze igencsak meg van kötve a kormány által hozott hatósági ár és a köré épített jogszabályok miatt.
A hatósági árak okozta veszteség miatt ugyanis nem lehet csak úgy bezárni egy kutat, nem lehet korlátozni a kiadott mennyiséget sem. Ellenkező esetben a dolog bírságot vonhat maga után, vagy a kormány elrendelheti, hogy más üzemeltesse tovább azt adott töltőállomást. Legalábbis így volt eredetileg, azonban tegnap a NAV közleménye szerint a veszteséggel működő kút üzemeltetését szüneteltetheti a tulajdonos, ha akarja, de ezt 24 órával előtte jelentenie kell az adóhatóságnak.
A portál hozzáteszi, a hatósági árazás legfőképp nem az anyavállalatokat veszélyezteti, hanem azokat a vállalkozókat és alkalmazottakat, akik a kút üzemeltetését végzik. Mint ismert, a kormány november 15-étől 480 forintos szinten fagyasztotta be a nem prémium benzin és a gázolaj literenkénti árát. A hatósági ár nélkül a benzin literenkénti átlagára körülbelül 510, a gázolajé pedig 530 forint lenne. A folyamatosan emelkedő beszerzési ár azonban egyre nehezebb helyzetbe hozza a töltőállomásokat, mivel már egyértelműen veszteséggel értékesítik az üzemanyagokat.
vezess.hu / 168 / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója