Kiemelt hírek
Mégis lesz ellenzéki államfőjelölt
Erről beszélt Márki-Zay Péter az RTL híradónak adott interjúban. Jelöltjük több is van, de előbb meg kell egyezni az egyesült ellenzék pártjainak, hogy végül kit válasszanak jelöltnek.
Az ellenzéki pártok eddig még nem állítottak saját jelöltet, ám ez nemsokára változhat – írta az rtl.hu. „A jó hírem az, hogy nem egy, hanem több nevünk is van” – idézi az rtl.hu Márki-Zay Péter miniszterelnökjelöltnek az RTL Híradónak adott exkluzív interjúban elhangzott szavait. Egyelőre azonban még nem jutottak konszenzusra az ellenzéki pártok, hogy közülük ki mögé álljanak be. Hogy ez mikorra történhet meg, még nem tudni. „Lehet, hogy holnap, lehet, hogy egy hét múlva” – válaszolta az ezt firtató kérdésre Márki-Zay.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy el tudná fogadni, ha egyáltalán nem lenne köztársaságielnök-jelöltjük, mivel az ellenzék közös programjában az szerepel, hogy az államfőt közvetlenül választanák. Jelenleg azonban nem ez a helyzet, és az ellenzéki pártok azt szeretnék, ha így is lenne jelöltjük.
Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök választását jelölés előzi meg. A jelölés érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, 40 főnek az írásbeli ajánlása szükséges. A jelölést az Országgyűlés elnökéhez a szavazás elrendelése előtt kell benyújtani. Minden országgyűlési képviselő egy jelöltet ajánlhat.
Első körben a szavazáson az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatásával választható meg a köztársasági elnök. Amennyiben az első kör eredménytelen volt, második szavazást kell tartani. Ezen a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet szavazni. A második szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki – tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára – a legtöbb érvényes szavazatot kapta, olvasható az Alaptörvényben. Ha a második szavazás is eredménytelen, ismételt jelölés alapján új választást kell tartani. Mindez azt jelenti, hogy minden valószínűség szerint a kormánypárt jelöltje lesz a következő köztársasági elnök.
168 / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója