Nagyvilág
Lopakodó omikron, az új variáns
Teljes a bizonytalanság a tudósok között, miként mutálódik a jövőben a koronavírus. Egy csoportjuk szerint az új variáns gyengébb, de fertőzőbb lesz, mint az omikron.
Mások nem ennyire derűlátóak. Szerintük a vírus ellenállóbbá válik az oltásokkal szemben.
A WHO kedden azt jelentette be, korántsem lesz vége az omikron után a járványnak. A tudósok szerint a következő variáns még fertőzőbb lesz, mert ki akarja szorítani majd az omikront. Azonban a következő mutáció tüneteiről és szövődményeiről még semmit se tudni – számol be róla a Qubit. A világszervezet európai vezetője, Hans Kluge vasárnap azt nyilatkozta, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy Európa a járvány vége felé jár majd az omikron lecsengése után, ugyanakkor szerinte a mostani variáns van olyan fertőző, hogy így is képes túlterhelni az országok egészségügyi ellátórendszerét.
Shiu-Wan Chan, a Manchesteri Egyetem virológusa szerint logikus lenne, ha a következő Covid-variáns az omikronnál is gyengébb lenne. A tudós rámutatott: a vírus célja nem a pusztítás, hanem a terjedés, így amíg enyhébb tüneteket okoz, de nagyobb eséllyel fertőz, az evolúció is azt diktálja, hogy gyengüljön.
Ez a WHO vezetője szerint is lehetséges, ugyanakkor félő, hogy az új variáns ellenállóbb lesz a jelenleg meglévő oltásokkal szemben, így az oltottaknál is súlyosabb tüneteket okozhat. Könnyen lehet, hogy az omikront követő új variánst már fel is fedezték: a „lopakodó omikron” névre keresztelt változat már terjed a világban, és egyes szakértők szerint már nem is az omikron egy variánsaként kezelendő, hanem már megérdemel egy önálló nevet.
168 / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója