Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Távozik Alain Prost

Létrehozva:

Fotó: Hoch Zwei / dpa Picture-Alliance via AFP

Lemondott a Forma-1-es Alpine istállónál betöltött tanácsadói posztjáról a négyszeres világbajnok Alain Prost. A francia csapatot átszervezik, ennek részeként távozik Prost, valamint a vezérigazgató, Marcin Budkowski.

Míg Budkowski távozását hivatalosan is bejelentette a csapat, addig a Prosttal való szakítást nem kommunikálta az Alpine. A hír hétfőn került nyilvánosságra, amelyet Prost a közösségi médiában megjelent posztjában sérelmezett.

A 66 éves ex-versenyző a L’Équipe című napilap hétfői számában úgy fogalmazott, hogy a csapat ügyvezető igazgatói posztját egy éve átvevő Laurent Rossin úgy érezte, egyedül akar mindenben dönteni, és azt szeretné, ha senki sem befolyásolná.

„A különböző kapcsolatok bonyolultabbá váltak és úgy éreztem, hogy egyre nagyobb mértékű a féltékenység” – nyilatkozta Prost. A francia szakember 2017 óta dolgozott az istálló tanácsadójaként, de elmondása szerint az utóbbi időben minél több embert félre akartak állítani. „Laurent Rossi egyedül akar tündökölni a rivaldafényben, engem viszont mindig is az érdekelt, hogy tagja lehessek egy csapatnak, amelyben meghallgatnak és részt tudok venni bizonyos döntések meghozatalában” – mondta Prost, hozzátéve, hogy a munkavégzés akkor már nem okoz örömet, amikor „a főnök a versenypályára érkezve még csak nem is köszön”.

„Nincs már meg a tisztelet, és ez így nem működhet tovább” – jelentette ki az négyszeres F1-es világbajnok.

A Renault 2016 óta van jelen ismét gyári csapatként a Forma-1-ben, az Alpine nevet az előző idényben vette fel. Az istálló nemrég megvált Marcin Budkowski csapatfőnöktől, akinek utódja sajtóértesülések szerint az Aston Martintól január elején távozó Otmar Szafnauer lesz. Az Alpine tavaly ötödik lett a konstruktőrök vb-pontversenyében, az egyéni rangsorban pedig a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso a 10., a 2021-es Magyar Nagydíjat megnyerő Esteban Ocon pedig 11. volt.

MTI / PH

 

Legnépszerűbb cikkeink