Kiemelt hírek

Azonosították Anne Frank feltételezett árulóját

Published

on

Az Anne Frank napjója egy zágrábi közkönyvtár asztalán | Fotó: AFP / Damir Sencar

A feltételezett tettes tragikus figura, aki így próbálta menteni saját családját a deportálás elől. 

77 év után történészek, kriminológusok, profilozók egy nyugalmazott FBI-ügynök vezetésével kiderítették, ki árulhatta el Anne Frank búvóhelyét a náciknak.

Vince Pankoke 27 évet töltött az FBI-nál döglött aktákon dolgozva, ám soha nem indult annyira hideg nyomon, mint ami végül elvezette 19 fős csapatát a személyhez, aki a Frank családot elárulhatta. 2016-ban kezdték felgöngyölíteni az ügyet, még Roger Depue, az FBI viselkedéskutató részlegének alapító atyja is besegített, ő elemezte a korabeli tanúvallomásokat. A háború után a holland rendőrség két vizsgálata is arra jutott, véletlen vezethetett a Frank család lelepleződéséhez, ám az FBI-ügynök szimata mást súgott. Segítségére voltak a titkosítás alól nemrég feloldott amerikai hírszerzési anyagok is, valamint a mesterséges intelligencia, amivel leszűkítették a gyanúsítottak körét. Végül arra jutottak, Arnold van den Bergh zsidó származású amszterdami jegyző adhatta 1944-ben a Gestapo kezére a családot, akik a pektingyártó üzemben bujkáltak két éven át, egy baráti családdal együtt – ezalatt írta Anne híres naplóját. Innen az utolsó auschwitzi transzporttal koncentrációs táborba hurcolták el őket. A családból egyedül az apának, Otto Franknak sikerült megmenekülnie, ő visszatért Amszterdamba. Egy neki küldött névtelen levél volt az egyik bizonyíték, ami megnevezte az árulót, csakhogy ő nem akart erről beszélni, attól tartva, hogy ez megint antiszemita indulatokat szítana. A rendőrség pedig nem követte le a nyomot, a levél gépelt leiratára a nyomozók a szerencsének köszönhetően bukkantak rá.

Van den Bergh jegyzőként számos műkincs kikényszerített eladásában közreműködött, még Hermann Göringnek is juttatott a zsidó családok vagyontárgyaiból, ám ez nem nyújtott számára védettséget. A helyi zsidó tanács, a Judenrat tagjaként számos rejtekhelyről tudhatott, ezeket használta életbiztosításként. „Olyan címeket adott a náciknak, amikhez nem tartozott név, nem tudhatta, vajon ott bujkálnak-e még a zsidók. Így próbálta menteni a saját és családja bőrét. Véleményem szerint tragikus figura volt” – mondta róla Pankoke a nyomozásról készült CBS-dokumentumfilmben. Az ügy feltárásáról Rosemary Sullivan Anne Frank elárulása címmel könyvet is írt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version