Kiemelt hírek
Hogy bukhat el a Fidesz? Összegyűlik az ellenzéki népszavazási kérdésekhez a szükséges kétszázezer aláírás?
A 168 Tordai Bencét, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét kérdezte.
A baloldali-zöld párt frakcióvezető-helyettese az interjúban elmondta: a népszavazási aláírások száma elhagyta a százötvenezret ezekben a napokban, jövő héten pedig a biztonsági ráhagyásokkal együtt össze kell jönnie a bő kétszázezernek. „Orbán Viktornak minden eszköze megvan a folyamat lassítására, és kerek perec megmondta: akadályozni fogja a népszavazásunkat. A következő két és fél hónapban viszont folyamatosan nyomás alatt tudjuk tartani a Fideszt: ha az ő nonszensz kérdéseik aláírásgyűjtés, valós társadalmi legitimáció nélkül a szavazók elé kerülhetnek áprilisban, a társadalmi támogatást élvező, érdemi ellenzéki kérdések pedig nem, azt elég nehéz lesz kimagyaráznia Orbánéknak” – mondta az ellenzéki politikus. Hozzátette: az ellenzéki lista esetében a szavazólap első öt helyén az előválasztás öt miniszterelnök-jelöltje lesz olvasható, így Gyurcsány Ferenc neve is szerepelni fog rajta.
Tordai Bence beszélt Márki-Zay Péter hetedik frakciós javaslatáról. Elmondta: az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kész konstrukcióba érkezett meg ősszel, ezen módosítani pedig csak teljes, hatpárti konszenzussal lehetett volna. Véleménye szerint egyébként Márki-Zay Péter saját frakció nélkül is rendelkezik politikai hátországgal és szerinte a hódmezővásárhelyi politikus is belátta, hogy jelenleg nem azzal szolgálja legjobban a kormányváltás ügyét és az ország javát, ha összeácsol egy újabb pártot. „Emellett persze lesz tér a jobboldalon: ha a Fidesz összeomlik, akkor azt az üres térfelet akár két-három párt töltheti majd be” – mondta a Párbeszéd politikusa, aki szerint a Fidesz összeomlásához egy választási vereség, aztán a bűnüldöző szervek és a független igazságszolgáltatás működése kellene. „Szerintem már egy nem Pintér Sándor alatt működő rendőrséggel és a Fidesztől független adóhatósággal is nagyon messzire jutnánk, ehhez pedig egy feles többségű győzelem is elég” – fogalmazott a politikus.
A Fideszről elmondta, hogy sokan azért húznak a párthoz, mert ők a regnáló hatalom: az emberek egy része fejben már azonosítja az államot és a pártot. „Nem is alaptalanul, hiszen erre masszívan rájátszik a Fidesz gépezete. A hatalomból való kikerülésük után egyből megcsappan a támogatóik száma, sokan fogják a vezetők közül börtönben végezni, és néhány év alatt a Fidesz egy közepes méretű párttá zsugorodhat össze, ami nagyon jót fog tenni nekik és az országnak is” – mondta az interjúban Tordai Bence.
Látható orbáni korruptság
Az ugyancsak a Fideszhez köthető Völner-ügyről és a Pegasus-ügyről annyi mondott: biztos benne, hogy mindkét botrány megmaradt az emberek fejében és sikerült az ellenzéknek sok tekintetben reakciókényszerbe hoznia. Tordai szerint nem mindig a Fidesz diktálta a napirendet, holott máskor ez a fő erényük; sőt, sok időt és energiát kell fordítaniuk a Völner-ügy ellensúlyozására. „Orbánék korruptsága már szinte mindenki számára látható, ezért lett kényszerűen az a taktikájuk, hogy bemocskolják a többi szereplőt is. Az elmúlt időszakban kétségbeesetten próbálták korrupciós ügyekkel hírbe hozni az ellenzéki politikusokat, teljesen alaptalanul. Az ő korrupciós botrányaik ellenben valósak, ezért megtapadnak, és a hasonló ügyek egymásra rakódnak” – álltja a Párbeszéd politikusa, aki szerint a bizonytalan választók főleg a választási időszak végén fognak nagyobb figyelmet szentelni a politikának, és az utolsó két-három hét eseményei lehetnek majd igazán sorsdöntők. „Akkorra kell megépülnie a meggyőződésnek, hogy ez a romlott rezsim megérett a bukásra” – fogalmazott.
A kampánnyal kapcsolatos kételyekre is válaszolt az ellenzéki politikus. Elmondta, hogy nulláról kellett a kampánygépezetet felépíteni, ráadásul egy külsős miniszterelnök-jelölt számára. „Jóval nagyobb munkát kellett elvégezni annál, mint ha Karácsony Gergely, vagy Dobrev Klára vezette volna a közös listát” – fogalmazott. Elismerte, hogy mind a kampányból, mind a programból a választók kevesebbet láthattak, de a népszavazási kampány beindulásával szerinte ez is megváltozott. „A két ünnep között pedig felállt egy erőteljes közös kommunikációs struktúra Simon András vezetésével, amelynek köszönhetően már látszik, hogy milyen, amikor százhat torokból ugyanaz a kiáltás hangzik fel egyszerre” – mondta.
Törésvonalak az ellenzékben?
A 168 az ellenzéke belüli törésvonalakra is kíváncsi volt: Donáth Anna kritikájára a kampánnyal kapcsolatban, illetve arra, hogy a Jobbik megvétózta az azonos neműek házasságának engedélyezését. Tordai Bence szerint a jogegyenlőséget az ellenzéknek valóra kell váltania. Magyarázata szerint a Jobbik legitim szempontot vetett fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire érdemes ilyen megosztónak számító témát a kampány részévé tenni. A párbeszédes képviselő szerint Donáth Anna esetében pedig arról van szó, hogy „a csapatba újonnan bekerült ember próbál meg ritmust váltani”.
Tordai Bence szerint egyébként a melegházasság nem szerepel a három legsürgetőbb kérdés között, első lépésként az LMBTQ közösség tagjai ellen irányuló, gyűlöletkeltő kampányt kell leállítani. Azt is hozzátette: nem biztos benne, hogy nem szavaznák meg az azonos neműek házasságát, akár már néhány éven belül. „A Jobbikkal teljes az egyetértés abban is, hogy minden olyan társadalmi csoportot, amely 2010 óta jogfosztást szenvedett el, jogilag kárpótolni kell. A jobboldalon egyébként Márki-Zay Péter hozzáállása hatalmas előrelépést jelent a melegek befogadásában és egyenjogúságuk megvalósításában” – tette hozzá.
A 168 rákérdezett arra is, mi a helyzet a cigány kisebbség jogaival, illetve, hogy a terv szerint a közös ellenzéki listán három roma politikus szerepeljen befutó helyen. Tordai Bence ezzel kapcsolatban azt mondta: a három képviselő még nyilván nem az arányos képviselet megvalósulása lenne, de vannak más társadalmi csoportok is, legfontosabb példaként a nők, ahol az arányos képviselettől sajnos még nagyon messze járunk. „De most legalábbis elkezdődött valami, amelynek eredményeként színre lépnek újgenerációs, tisztességes politikus romák, akik értékrendjük alapján csatlakoztak egy-egy párthoz, és akik személyes teljesítményüknek köszönhetően jutnak előre. Szükség van erre azért is, mert a Sztojka-botrányból, vagyis abból, ahogy a Fidesz próbálja törvénytelenül elkaszálni Agócs János ORÖ-listavezetését, jól látszik, milyen kriminálisan működik a Fidesz a roma ügyben is” – mondta el a Párbeszéd politikusa.
Pelva Csenge
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!