Kiemelt hírek
Nem lehet félévente újraoltani az egész világot
Sir Andrew Pollard szerint a jövőben a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokra kell összpontosítani az oltási kampányokat.
Nem kell és nem is lehetséges az egész világot félévente újraoltani a koronavírus ellen, a negyedik és az esetleges még további oltásidózisokat a legveszélyeztetettebb lakossági csoportoknak kell fenntartani – mondta keddi nyilatkozatában az oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) elnöke.
A brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat adó Sir Andrew Pollard – aki az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlegének vezetője, valamint az egyetem és az AstraZeneca vakcinájának kifejlesztését irányító szakember – a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak nyilatkozva kijelentette azt is, Pollard professzor szerint a brit oltási kampány sikere miatt összehasonlíthatatlan a jelenlegi helyzet az egy évvel ezelőttivel. Kijelentette: ha az ország ugyanabban a helyzetben lenne, mint tavaly januárban, biztos, hogy ismét teljes körű lezárás lenne érvényben Nagy-Britanniában. „Az oltások megakadályozzák a súlyos megbetegedés kialakulását és így azt is, hogy a Covid-19-ben megbetegedők elfoglalják a kórházi ágyakat például a daganatos etegségekben szenvedők elől” – mondta a kedden megjelent interjúban a brit oltásügyi bizottság vezetője. Pollard professzor közölte: osztja azt a többségi szakmai véleményt, hogy az omikron vírusvariáns enyhébb tüneteket okoz, mint a korábban dominánssá vált delta. Hozzátette ugyanakkor: a legnagyobb kockázatot továbbra is a beoltatlan lakossági csoportok jelentik. A negyedik, illetve a további oltási dózisok lehetőségéről Pollard professzor ugyanakkor kijelentette: „az erről szóló döntéshez több bizonyíték kell arra, hogy az újabb dózisok milyen hatékonyságúak. Nem lehet az egész világot minden négy-hat hónapban újraoltani, ez nem tartható fenn és nem is finanszírozható, ezért a jövőben a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokra kell összpontosítani az oltási kampányokat”.
168 / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója