Magyarország

Kormányszóvivő: Magyarországot nem törte meg a járvány

Published

on

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivõ a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2021. június 24-én. | Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Jelentős béremelésekkel indul a 2022. esztendő – közölte a Facebookra feltöltött vasárnapi videóüzenetében a kormányszóvivő.

A közszféra béremelésére 800 milliárd forintot fordít az állam, és 750 milliárd forintnyi adócsökkentéssel segíti a kormány a vállalkozókat a minimálbér-emelés végrehajtásában – jelentette ki Szentkirályi Alexandra. Ezek a béremelések nem valósulhatnának meg a jó gazdasági teljesítmény és stabil pénzügyi gazdálkodás nélkül – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány veszélybe sodorta az egészségügy mellett a gazdaságot, így a béremeléseket is, ezért az egészségügyi védekezésre és a gazdaság védelmére több ezer milliárd forintot költött a kormányzat. A védekezés eredményes volt, hiszen a magyar gazdaság növekszik, a kormány pedig arra törekszik, hogy a munkavállalók is részesüljenek a gazdasági növekedésből – fűzte hozzá. Januártól újabb 21 százalékkal nő az ápolók bére és folytatódik az orvosok béremelési programja is. Utóbbinak köszönhetően 2020-hoz képest átlagosan két és félszeresére nő az orvosok fizetése. Ugyancsak januártól 20 százalékkal nő a szociális, a bölcsődei és a kulturális dolgozók bére, illetve 10 százalékos béremelésben részesülnek a pedagógusok, a rendőrök és a katonák, továbbá februárban 6 havi pluszjuttatást, fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi dolgozók – sorolta. Januártól 20 százalékkal nő a minimálbér és a szakmunkás-minimálbér is – mondta Szentkirályi Alexandra. Kijelentette: a kormány a járvány ellenére is minden feltételt megad ahhoz, hogy megőrizze Magyarország biztonságát, már nyolcadik éve gondoskodik a határvédelemről.

Brüsszel újabban nem csak a migránsok betelepítését akarja az országra kényszeríteni, hanem azt is, hogy engedjék be az LMBTQ propagandát az óvodákba és az iskolákba – mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: a gyermekvédelmi népszavazáson erről mindenki elmondhatja a véleményét.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version