Magyarország

Séta karácsonyi ajándékba

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: MTVA / Bizományosi / Róka László

Járványhelyzetben az egyik legjobb program a városi séta: sokan a karantén alatt kezdték el (újra)felfedezni a fővárost, mintha csak turisták lennének.

Aki ezután még mélyebben érdeklődött egy-egy épület vagy városrész iránt, könnyen rátalálhatott az interneten a Sétaműhelyre, akik főállásban sétákat szerveznek, terveznek és vezetnek, olyan szempontokat is figyelembe véve, mint hogy legyenek programok, amikre lehessen gyerekkel menni, és akár babakocsival vagy kerekesszékkel. A séta nem csak inkluzív elfoglaltság, remek  utolsó pillanatos karácsonyi ajándék is. Az omikron se húzhatja keresztbe, mivel szabad levegőn van, és könnyű a távolságot is tartani, miközben a sétavezető diszkréten, egy fülesbe mondja a kísérő szöveget, nem esernyővel a kezében óbégat. 

Az idén tízéves Sétaműhely kínálatából több mint negyven érdekes tematikus séta közül választhatunk. Bármelyiket pár kattintással megvásárolhatjuk, vagy válthatunk utalványt, amit a megajándékozott tetszőleges programra beválthat. Lehet egyéni menetrendben és tempóban is sétálni, a sétavezetők által összeállított Önjáró Sétalapok segítségével. 

A gyerekes családoknak kiváló ajándék a kicsiknek és nagyoknak egyaránt élményt adó Oroszlánvadászat Pesten és a Pál utcai fiúk nyomába eredő Éljen a Grund!. A nagykamaszoknak és fiatal felnőtteknek jó választás a Kézzel készül Budapest program, amely belvárosi dizájnműhelyeken vezet végig, az idősebb korosztály számára pedig kedves emlékeket idézhet a Sztankay István életét bemutató Fürdőköpeny és Hamlet, amelyet a színművész lánya, Sztankay Orsolya vezet.

A séták közt több is akadálymentes, mint a Made in Italy vagy a Bauhaus apropóján, de minden egyes séta elé pontos leírást kapunk, milyen hosszú, mennyire nehéz, és milyen öltözetben érdemes elindulni rá, így senkit sem érhet meglepetés. 

A séta a fenntarthatóság szempontjának tökéletesen megfelel, nem szennyezzük vele a környezetet, nem terheljük az akadozó globális beszállítói láncot, ráadásul a programok nagy része megóvandó közös értékeinkre hívja fel a figyelmet. Még a zöld városi életre is akad tematikus séta: a Bolygóbarát Budapest sétán fenntartható fővárosi vállalkozásokat mutatnak be.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version