Nagyvilág

Franciaországban tilos lesz a tánc

Published

on

Éttermi hajókirándulás a Szajnán | Fotó: Eric Piermont / AFP

Egy kormányrendelet szerint Franciaországban a koronavírus-járvány ötödik hullámának megelőzése miatt tilos az éttermekben és a bárokban táncolni az alatt a négy hét alatt, amíg az éjszakai szórakozóhelyek nem nyithatnak ki.

A kormány még hétfőn meghozott döntése értelmében a diszkók péntektől január 6-ig nem fogadhatnak vendégeket. A szerdai bejelentés szerint „ezen időszak alatt a tánc tiltása a bárokra és az éttermekre is vonatkozik”, viszont ezek korlátozások nélkül nyitva tarthatnak.

A kormány a párizsi Pasteur Intézet egy tanulmányára hivatkozva arra emlékeztetett, hogy az éjszakai szórakozóhelyek a fertőzés szempontjából nagyon kockázatos helyszínek, mert rosszul szellőztetett, zárt helyiségek, ahol a koronavírus könnyebben marad meg a légtérben.

A kormány jelezte, hogy a diszkók tulajdonosainak kártérítést fizet a következő négy hét bevételkiesése miatt, az érdekeltek azonban kifogásolják, hogy más terekben továbbra is engedélyezett az ünneplés, illetve a fiataloknak a bulizás.

„Már megint minket zárnak be, az 1200 diszkót. Mi nem alamizsnát kérünk, hanem dolgozni szeretnénk” – mondta egy tulajdonos kedden Emmanuel Macron államfőnek, amikor a közép-franciaországi Vierzonban tett látogatásán járókelőkkel beszélgetett.

„Nem szabad azt hinni, hogy megbélyegezzük önöket. Az éttermekkel és a bárokkal ellentétben, ahol ülnek az emberek, (az éjszakai szórakozóhelyeken) az idő nagy részében nem az asztal körül vannak” – válaszolta az elnök, megígérve, hogy megpróbálnak lehető leghamarabb újranyitni, és hogy az állam „példás” kártérítést nyújt majd a létesítményeknek a zárvatartás alatt.

Emmanuel Macron egy szerdai rádióinterjúban úgy vélte, hogy a franciák „kollektív erőfeszítéseinek” köszönhetően nincs szükség más korlátozó intézkedésekre. Arra a kérdésre pedig, hogy nyugodtan karácsonyozhatnak-e a franciák, az államfő azt mondta, alapvetően hisz benne. 

Franciaország az egyik legjobban átoltott társadalom az Európai Unióban: az oltásra jogosultak 90 százaléka vette fel eddig az első adagot, 88,4 százalékuk pedig mindkettőt. Amióta tíz nappal ezelőtt megnyílt a lehetőség minden, 18 éven felüli számára az emlékeztető, harmadik oltás igénylésére, a jogosultak negyede már azt is felvette. Az egészségügyi minisztérium kedd este azt közölte, hogy rekordot döntött a harmadik oltást egy nap alatt felvevők száma: kedden 687 ezren kapták meg az emlékeztető adagot.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version