Nagyvilág

Kísérleti kalandorok az Antarktiszon

Published

on

Fotó: Chasing the Light Antarctica 2021

A NASA, az ESA (Európai Űrügynökség) és a Stanford egyetem tudósai is nyomon követik a két brit kalandort, akik három hete elindultak, hogy gyalogosan átkeljenek az Antarktiszon.

Arra kíváncsiak, mi az emberi tűréshatár vége, és hogyan hatnak az extrém körülmények a mentális állapotra, hogy az erről szerzett tudást a későbbi Hold- és Mars-missziókban az űrhajósok felkészítésénél alkalmazzák.

Justin Packshaw, egy 57 éves volt katona és Jamie Facer Childs, egy 37 éves orvos, aki korábban szintén a katonaságnál szolgált, példátlanul vakmerő vállalkozásba kezdtek: 80 nap alatt akarnak eljutni a Déli elérhetetlenség pólusához, kutyaszán és járművek nélkül. Ez az a hely az Antarktisz belsejében, ami a legtávolabb esik a Déli-óceán partjaitól, ezért a kontinens legnehezebben elérhető pontja. 1958. decemberében jutott el ide elsőként a 3. Szovjet Antarktisz Expedíció, majd felállítottak itt egy meteorológiai obszervatóriumot és persze egy életnagyságú Lenin szobrot. 2006-ban egy brit-kanadai expedíciónak sikerült ide elsőként járművek nélkül, sárkányernyő húzta sítalpak segítségével eljutni, hat hét alatt. Packshaw és Facer Childs azonban csak a saját lábán és sílécen akarja teljesíteni a 4023 kilométeres utat, közben kétszáz kilós szánokat húzva maguk után. Hetente kétszer becsekkolnak a tudósoknál is, akik szerint a Déli sark zord és ellenséges vidéke hasonlít legjobban a holdbéli és a marsi körülményekhez. 

A kísérleti kalandorok folyamatosan mintát vesznek saját nyálukból, vérükből, vizeletükből és székletükből, hogy később ezeket a tudósok laboratóriumban megvizsgálhassák. Az okosórájuk folyamatosan ellenőrzi az életfunkcióikat, és eltárolja az adatokat a stressz-szintjükről, miközben a mínusz 35 fokos hidegben, időnként 160 km/órás széllel dacolva átkelnek a kies jégmezőkön. A NASA vizsgálja a látásukat is: a pszichofizikai kutatás lényege, hogy többet megtudjanak a fizikai ingerek és az ezekre adott zsigeri reakciók összefüggéséről. Packshaw, aki korábban megmászta a Mount Everestet is, műholdas telefonon beszélt a brit Times magazin újságíróival: “Ez egy igazi régimódi kaland, teljesen magunkra vagyunk utalva. Lenyűgöző élmény, mikor az anyatermészet idekint megmutatja a valódi erejét.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version