Kiemelt hírek
Húszezer szavazatszámlálót keresnek a civilek
A választások tisztasága szempontjából fontos, hogy lehetőleg minden induló párt delegáljon szavazatszámlálókat az ország minden körzetébe.
A Húszezren a tiszta választásért 2022-ben nevű (röviden 20k22) civil kezdeményezés azért jött létre, hogy ne fordulhasson elő az, ami 2018-ban, amikor sok szavazóbizottságban egyáltalán nem volt ellenzéki küldött.
A 2022-es országgyűlési választáson több mint tízezer szavazatszámláló bizottság működik majd (2018-ban 10 285 volt). A legutóbbi választáskor az ellenzéki pártoknak összesen 15 ezer delegáltjuk volt. De a jelöltállításnál nem volt valódi együttműködés, így rengeteg szavazókörben nem volt ellenzéki küldött.
A tavaly életre hívott, és a hat ellenzéki párt által is támogatott 20k22 célja, hogy a 2022-ben az ország összes szavazókörébe találjanak legalább két embert, akiket az ellenzéki összefogás delegálhat a szavazatszámláló bizottságba – írja a 24.hu.
„2018-ban minden harmadik szavazókörre csak egy ellenzéki szavazatszámláló jutott, tízből egy szavazókörben pedig egyetlen ellenzéki szavazatszámláló sem volt” – mondta a portálnak a 20k22 szóvivője, Ruskal-Klemm Csilla. A 2019-es európai parlamenti választások idején az 500 főnél kisebb lélekszámú települések szavazóköreinek háromnegyedében egyáltalán nem volt ellenzéki szavazatszámláló.
A 20k22 kezdeményezés ötlete 2020-ban vetődött fel, mostanra már több mint száz szakember dolgozik annak sikeréért – a Tiszta Választásokért Alapítvány (TVA) önkénteseiként –, az ellenzéki összefogás hat pártja megbízásából. A kezdeményezésben résztvevő, a 20k.hu oldalon regisztráló szavazatszámlálók az ellenzéki közös listát állító jelölőszervezet delegáltjai lesznek. A pártok támogatására azért van szükség, mert a szavazatszámláló bizottságokba csak az önkormányzatok képviselő-testületei által választott tagok és a jelölő szervezetek által delegált számlálóbiztosok kerülhetnek be.
Eddig majdnem tízezren regisztráltak szavazatszámlálónak.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója