Nagyvilág

Tizenhat milliót akarnak az emberrablók

Published

on

A megnövekedett bűnözés ellen tüntetők Port-Au-Prince-ben 2020 decemberében | Fotó: AFP / Valerie Baeriswyl

Fejenként egymillió dollár váltságdíjat követel egy bűnszervezet a Haitin elhurcolt 16 amerikai és egy kanadai misszionáriusért – közölték kedden a haiti hatóságok.

A túszok között gyerekek is vannak. Az ENSZ szerint az idén augusztusig 328 emberrablást regisztrált a helyi rendőrség.

Egy névtelenséget kérő haiti tisztségviselő szerint a 400 Mawozo nevű banda egyik tagja jelentkezett telefonon a követeléssel. Az ohioi székhelyű Christian Aid Ministries nevű keresztény misszionárius szervezet megerősítette a váltságdíj-követelést. Liszt Quitel haiti igazságügyi miniszter a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy tárgyalásokat kezdtek az emberrablókkal – jelentette az MTI.

A tizenhét misszionáriust és családtagjaikat szombaton hurcolták el a természeti csapások és belpolitikai bizonytalanság sújtotta Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben. Úgy tudni, a hittérítőkkel együtt az emberrablók kezére került egy nyolc hónapos csecsemő, illetve egy hároméves, egy hatéves, egy tizenhárom éves és egy tizenötéves gyerek is.

A Christian Aid Ministries beszámolója szerint a misszionáriusai újjáépítési és lakhatási projekteken dolgoztak a 7,2-es erősségű augusztus 14-i földrengés nyomán. A csoport éppen egy árvaházat látogatott meg, amikor elhurcolták őket.

A haiti rendőrség szerint a 400 Mawozo nevű banda gyilkosságok, emberrablások elkövetéséről és zsarolásról ismert a karibi szigeten. Áprilisban a bűnszervezet állítólagos vezetője egy rádióadónak arról számolt be, hogy öt papot, két apácát és három hozzátartozójukat hurcolták el. Az érintetteket később elengedték.

Az utóbbi években Haitin elharapódzott a bűnözés, különös gondot jelentenek a váltságdíj reményében végrehajtott emberrablások, több alkalommal is papokat és apácákat hurcoltak el bűnözők. Az ENSZ szerint az idén augusztusig 328 emberrablást regisztrált a helyi rendőrség, míg a tavalyi év egészében volt összesen 234 ilyen eset.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version