Orgazmus helyett feminista forradalom

Recenzió a Fórum Hungary által forgalmazott Az utolsó párbaj című filmről.

Vérengző történelmi metoo-horror Ridley Scott legújabb munumentális kalandfilmje, amiben Hollywood krémje játszik középkori hűbérest, mégis hitelesnek hat Franciahon utolsó törvényes, életre-halálra vívott párbajának bemutatása.

A 83 éves rendező számára a történelmi múlt épp olyan fontos forrás és lehetőség arra, hogy a máról beszéljen, mint a távoli jövőben játszódó sci-fik. A Gladiátor vagy a Mennyei királyság – bár a régmúltba utaztatja a nézőt – egyetemes és időtlen emberi témákat ragad meg a legmodernebb filmes nyelven, ahogy Az utolsó párbaj is. A film első perceiben 1386-ba, Párizsba érkezünk, csakhogy utána két és fél órán át várjuk, hogyan végződik a párbaj, aminek szereplői három fejezetben, három nézőpontból mesélik el a bajvíváshoz vezető előzményeket. 

A filmtörténetből ismerünk erre példát, Akira Kuroszava filmje után a pszichológia is Roshomon-hatásnak nevezi, hogy egy történés minden résztvevője alternatív valóságból éli meg az eseményeket. Matt Damon és Ben Affleck (a Good Will Hunting-gal Oscart nyert) írópárosa mellett a harmadik fejezetet Nicole Holofcener, egy Scorsese-tanítvány kapta meg: övé volt a legfontosabb feladat, az igazság kiderítése, és a még ma is ritkaságszámba menő női nézőpont bemutatása. 

Damon a krónikása az általa alakított Jean de Carrouges történetének. Forrófejű, büszke, harcedzett nemest mutat nekünk, akinek egykori barátja és harcostársa, Jacques Le Gris (Adam Driver) előbb a birtokait és a jussát, majd a nejét is megkaparintja. Affleck meséli el a kiugrott kispapból a nemesi ranglétrára felkapaszkodó, eszes és ambiciózus Le Gris nézőpontját, aki ellenállhatatlan sármja tudatában képtelen észrevenni, hogy az általa csodált nő erőszakként éli meg szerelmi ostromát. Holofcener az, aki végül helyre tesz mindent, az utolsó pillanatig lebegtetve a három fél ártatlanságának vélelmét. 

A film legfontosabb történelmi állítása, hogy a nemi erőszak nem a nő ellen elkövetett bűn, hanem az ura birtokjogának megsértése. Noha az azóta eltelt időben az emberi jogok megítélése sokat fejlődött, és ma már nem lehet ezért tőrrel átszúrni valakinek a koponyáját, hogy az agyveleje csak úgy pukkanjon, látnunk kell azt is, hogy ez a mentalitás hatszáz évvel később is tartja magát. Ahogy az is, hogy a nő biztosan provokálta, szinte kívánta az erőszakot – hiszen rámosolygott, hiszen csinosan felöltözött. 

Marguerite, akit a Killing Eve-ből ismert Jodie Comer alakít, bár a „kis halálnak” nevezett orgazmust egyik férfival sem éli át, egy kis forradalmat azért véghezvisz: ő a történelem egyik első feminista ikonja, aki túlélőként túltesz az érte párbajozó férfiak hősiességén.