Kiemelt hírek
Dobrev Klára ezúttal Debrecenben járt
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje kedden Debrecenben már keményebb hangot ütött meg, mint előző nap Tatabányán.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy az elmúlt évek ellenzéki kudarcai oda vezethetők vissza, hogy a politikusokat néha elvakította a saját egójuk, vagy éppen saját maguk fényezése.
Dobrev azt is elmondta, mi a véleménye Karácsony Gergelyről és Márki-Zay Péterről.
A DK miniszterelnök-jelöltje szerint sokan kételkedtek benne, sok embertől megkapta, hogy Magyarországon egy nő nem lehet miniszterelnök: „Egy nőből nem lehet miniszterelnök Magyarországon. Bebizonyítjuk nekik, hogy lehet. Ez, Klára, nem fog neked menni, mert egy nőt Magyarországon mindig csak annak alapján ítélnek meg, hogy ki a nagyapja, apja, férje vagy családja, soha nem tudják őt magaként, Dobrev Kláraként értékelni” – példálózott a politikus. „Bebizonyítjuk, hogy lehet” – mondta a DK jelöltje.
Dobrev szerint az a siker kulcsa, hogy az ember megértse: az elmúlt évek ellenzéki kudarcai oda vezethetők vissza, hogy „a politikusokat néha elvakította a saját egójuk, saját maguk fényezése, vagy éppen a saját elvakult céljaiknak a követése. Hogy az ellenzéki összefogás azért nem születhetett meg, mert nem volt kellő alázat az ellenzéki politikusokban. De ez most más, mert ezt az ellenzéki összefogást most nem a politikusok hozták létre, hanem szavazók” – tette hozzá.
Dobrev szerint a szavazók mondták azt, hogy mostantól kezdve mindenkinek háttérbe kell szorítani a saját pártjának vagy mozgalmának érdekeit, az egóját, és mindenkinek alázattal kell a másik felé, a másik párt felé, a másik politikus felé, a másik jelölt felé fordulnia. Úgy vélte, ez sajnos nem mindenkinek sikerült.
A Karácsony–Márki-Zay párosról azt mondta: rendezzék le az urak, csak az a fontos, hogy gyorsan. A politikus azoknak is üzent, akik kedden nem tudtak személyesen részt venni a fórumán: szombatig jöhetnek az előválasztásra szavazni. Majd hozzátette: a változás elkezdődött, és azt látja, hogy az emberek változást szeretnének jövő áprilisban. Véleménye szerint az ellenzéki előválasztás nagyon sikeres, és Debrecenben is azt látja, hogy a második fordulóban nagyon sokan mentek el szavazni. Meg is indokolta, miért. „És ha valakik, akkor a debreceniek tudják, hogy mit jelent a fideszes urizálás, mit jelent az, amikor a pénzt luxusberuházásokra költik ahelyett, hogy az emberekre költenék. Itt van az ideje, hogy Debrecennek is egy demokratikus köztársasági képviselője legyen”
– mondta a DK miniszterelnök-jelöltje.
168.hu
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója