Kiemelt hírek
Hégető Honorka-díjat nyert a 168 és a Pesti Hírlap fotórovatának vezetője
Bielik István a WMN oldalára készített fotósorozatot egy transznemű párról, melyben Atanáz és Ivett hétköznapjait mutatta be.
A fotósorozat által betekintést nyerhetünk a pár közösségi életébe, a felek munkájába, és hétköznapi pillanataiba is. Ivett és Atanáz több évtizednyi szenvedést követően jutott el oda, hogy végre elfogadják önmagukat, számos viszontagságot követően szabad életet élhetnek.
Bielik István Facebook-oldalán arról írt, a most elnyert Hégető Honorka-díj élete egyik, ha nem lefontosabb elismerése. „A legfelemelőbb pillanat az volt, amikor a feleségemmel és alkotótársammal, Radojka Filákovittyal könnyektől fátyolos szemekkel néztük a képekből készített vetítést, amit tűpontos írásából kiemelt szemelvényekkel narráltak. Ezek a pillanatok erősítenek meg abban, hogy a sokszor sziszifuszinak tűnő küzdelemben igenis megéri, és továbbra is küzdeni kell azokért az emberekért, akikre célkeresztet rajzoltak” – írta munkatársunk.
Idén nyolc alkotást díjazott a Mészáros Antónia, Horvát János és Weyer Balázs alkotta szakmai zsűri, a Telenor pedig különdíjat adott át. Forgó Viktor, az RTL munkatársa kapta a fődíjat. A második díjat az Index egykori munkatársai, Földes András és Lengyel-Szabó Péter, a harmadikat pedig Neuberger Eszter és Pivarnyik Balázs filmje kapta. A két civil díjat Takács Edina és Surányi Ádám kapta. A fotós pályázatokat Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus bírálta el, amit Ruprech Judit kapott. Az első közösségi díjat Takács Mária nyerte. A Telenor különdíját Joób Sándor, Szilágyi Máté, Szilli Tamás, Nagy Roland és Lengyel-Szabó Péter érdemelte ki.
A 2003-ban létrehozott Hégető Honorka-díj az autóbalesetben elhunyt Hégető Honorka emlékét őrzi. Az RTL Klub egykori szerkesztő-riportere az elesettekről, illetve a hátrányos helyzetben lévő emberekről készített tudósításaiért 1999-ben Tolerancia-díjat kapott. Ennek szellemében a díjra a kisebbségekkel és a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó műsorok készítői pályázhatnak. „A Hégető Honorka-díjjal már 2003 óta jutalmazzuk azokat az alkotókat, akik munkáikkal fontos társadalmi ügyekre hívják fel a figyelmet, illetve az ezekre adott lehetséges megoldásokat, válaszokat is bemutatják. A díj hozzájárul ahhoz, hogy ezek a témák – a problémák és a jó példák is – nagyobb közönséghez is eljussanak” – mondta el Kotroczó Róbert, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumi elnöke, az RTL Magyarország hírigazgatója.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója