Nagyvilág
Kényszermunkásokat dolgoztat egy amerikai cég
A Universal Electronics több száz, átnevelőtábort megjárt ujgur munkást szállítatott a dél-kínai Kuanghszi tartománybeli Csincsou városban lévő gyárába. Ezek a dolgozók minden bizonnyal kényszermunkások.
Az amerikai, távirányítókat gyártó cég a Sonynak, a Samsungnak, az LG-nek és a Microsoftnak is értékesíti termékeit. Most legalább 365 ujgur munkást rendelt be a gyár helyszínétől több ezer kilométerre fekvő, jelentős ujgur kisebbséggel bíró Hszincsiang tartományból – írja a Reuters nyomán az Index. A tartomány hatóságai bizonyos esetekben charter-járatokon szállították le a munkaerőt.
A hírügynökség megkérdezte az említett cégeket, hogy tudatában vannak-e annak, hogy feltételezhetően kényszermunkával készült termékeket vásárolnak a Universal Electronicstól. A Sony és az LG nem reagált, a Microsoft és a Samsung pedig azt állította, hogy nem tolerálják a kényszermunkát. Előbbi hozzátette, hogy 2016 óta nem áll üzleti kapcsolatban az amerikai vállalattal.
Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint a nyugat-kínai területen akár 1,8 milliót is elérheti azoknak az ujguroknak és más, muszlim vallású kisebbségekhez tartozó embereknek a száma, akiket a helyi kormányzat akaratuk ellenére átnevelő táborokba zárt, és gyárakban vagy a földeken dolgoztat.
Tavaly júliusban emiatt 190 jogvédő szervezet bűnrészességgel vádolta meg a világ számos vezető divatcégét, amiért a kényszermunkáról szóló jelentések ellenére változatlanul együttműködnek hszincsiangi beszállítókkal. Kína a világ legnagyobb gyapottermelője, Hszincsiang pedig az ország teljes gyapottermelésének több mint 80 százalékát adja. A New York Times amerikai lap emellett júliusban arról számolt be, hogy a területen arcmaszkokat és más védőfelszereléseket is gyártanak külföldi piacokra.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!