Kiemelt hírek
Marco Rossi kihirdette a magyar válogatott keretét
Örülhetnek a magyar focidrukkerek, hiszen Szoboszlai Dominik visszatért.
Továbbá Tamás Márk, Gazdag Dániel és Sallói Dániel is ott van a magyar labdarúgó-válogatott keretében, amely a szeptember elején sorra kerülő három világbajnoki selejtezőre készül.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerdai kerethirdetése során elhangzott, hogy visszatér a nemzeti csapatba Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig futballistája, aki sérülése miatt lemaradt nyáron a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságról. Viszont remekül kezdte meg a szezont a Bundesligában, ahol 3 tétmeccs alatt 3 gólt szerzett.
„Két hónappal vagyunk az Európa-bajnokság után, értékeléseket végeztünk, és nem kellett nagy mértékben változtatnunk azon a kereten, amely helyt állt a kontinensviadalon. Ugyanazt a légkört szeretnénk, amit az Eb-n sikerült kialakítanunk. Tökéletesítjük azt a munkát, amit az Eb-n és az előtte lévő harmincöt napban elvégeztünk” – nyilatkozta Rossi.
Újoncként bizalmat szavazott Tamás Márknak, aki lengyel csapatánál alapember lett és régóta figyelte már.
Hozzátette, Sallói Dániel már 2018-ban volt a keret tagja, az azóta eltelt három évben megérett a csapatjátékra, rengeteg gólt szerez az amerikai bajnokságban.
A magyarok jövő csütörtökön az Eb-döntős angolokat fogadják a Puskás Arénában, három nappal később az albánok vendégeként lépnek pályára, majd szeptember 8-án az andorraiakkal játszanak, ugyancsak otthon.
Az angolok elleni összecsapással kapcsolatban Marco Rossi megjegyezte, az Eb-döntősnek olyan erős kerete van, hogy az eredmény ellenük „meg van írva a csillagokban”, de a múltban már több nagycsapatot is sikerült meglepnie a válogatottnak.
Az olasz edző hangsúlyozta, az angolok után Albánia ellen sem lesz könnyű dolga az együttesnek, ráadásul idegenben játszik. Andorráról szólva Rossi kijelentette, a magyar válogatott senkit sem becsülhet alá, elég csak 2017 júniusára gondolni, amikor a miniállam legjobbjai 1-0-ra nyertek.
Marco Rossi szerint a szurkolói hangulat egy olyan vagyon, amit nem tékozolhat el a gárda. Azonban megkérte a drukkereket arra, ne csináljanak butaságot, hiszen egy esetleges zárt kapus büntetéssel nehéz helyzetbe kerülne az együttes.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!