Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A delta variáns tünetei miatt könnyen összetéveszthető az allergiával

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

Éppen ezért megbetegedés esetén könnyen tűnhet súlyosabb lefolyású náthának is.

Ezt a korábban indiainak nevezett vírusmutánst tavaly decemberben azonosították, majd idén márciusban minősítették kiemelt kockázatúnak.

Fertőzőbb, gyorsabban terjed és az eddigi jellemző tünetek mellett allergiaszerű tüneteket is okoz. A vírusmutáns a még beoltatlanokra jelenti a legnagyobb veszélyt – figyelmeztet a koronavirus.hu.

A delta vírusvariáns lappangási ideje átlagosan 4 nap. Tehát rövidebb, mint a vadvírusé, vagy mint az alfa (korábbi nevén brit) vírusmutánsé, amelynek átlagosan 6 nap a lappangási ideje.

A fertőzött személyek vírusürítésének mértéke is sokkal magasabb, ez a két tényező is az oka annak, hogy a delta variáns a korábbi klasszikus vírussal és annak mutációival szemben 60 százalékkal fertőzőképesebb és gyorsabban terjed.

A delta variánsa az eredeti, vuhanitól eltérő tüneteket okozhat, és a tünetei is némiképp módosulhatnak. Ennél az ízlés- és szaglásvesztés viszonylag ritkább, mint az alfa vírusmutáns okozta fertőzésnél, inkább a légzőszervi, náthaszerű tünetek a jellemzőek.

A korábbi változatokhoz képest a delta variánssal történő fertőzés leggyakrabban fejfájást,

torokfájást, orrfolyást, tüsszögést, hőemelkedést, bágyadtságot és levertséget okoz, azonban a láz továbbra is gyakori tünet.

Hányinger, hányás, hasmenés is gyakrabban jelentkezhet, sőt a fülzúgás, fülcsengés, szédülés sem ritka. Jellemző még a szem irritációja: kipirosodás, duzzanat, esetleg váladékozás is.

Azoknál a betegeknél alakul ki gyakrabban súlyos, akár életveszélyes állapot, akik valamilyen krónikus alapbetegségben (magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegség, cukorbetegség, májbetegség, légzőszervi betegség, daganatos betegség) szenvednek.

A delta variáns tünetei miatt könnyen összetéveszthető az allergiával, megbetegedés esetén könnyen tűnhet súlyosabb lefolyású náthának is – hívták fel a figyelmet.

koronavirus.gov.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink