Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Izrael: a delta ellen a 63 százalékos átoltottság is kevés

Létrehozva:

Fotó: AFP / Jack Guez

Ugrásszerűen megugrott a koronavírus-fertőzöttek és a Covid-19 betegek száma Izraelben az egészségügyi minisztérium honlapja szerint.

Hétfőn 6275 új vírushordozót találtak Izraelben, február közepe óta először haladta meg az új fertőzöttek száma az ötezret. Az elvégzett több mint százezer teszt közel öt százaléka bizonyult pozitívnak, ami szintén a legmagasabb arány hónapok óta.

A minisztérium adatai szerint a 60 évnél idősebbek körében az oltatlanok legalább ötször akkora valószínűséggel lesznek súlyos betegek, mint azok, akiket beoltottak – közölte a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.

Izraelben gőzerővel oltják a sokkal fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt a hatvanéves, vagy annál idősebb lakosságot a vakcina harmadik, megerősítő adagjával.

Az egészségügyi minisztérium jelentése szerint a harmadszor is beoltott idősebbek a második oltáshoz hasonlónak, illetve gyakran enyhébbnek nevezték a mellékhatásokat.

A kampány első tíz napján 577 899-en mentek el a 60 évnél idősebbek közül harmadszor is az oltópontokra. Ugyanakkor a még egyszer sem oltott mintegy egymillió 12 évesnél idősebb izraeli közül naponta csak kevesebb mint tízezren veszik fel az első, illetve a második dózis vakcinát.

A december végén megkezdett oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából 5 816 547-et (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 62,55 százaléka, azonban ez nem bizonyult elégnek a SARS-CoV-2 koronavírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.

Két ultraortodox városban, Eladban és Kirját Jearimban máris megkezdték az oktatási rendszerben részt vevő 3-12 évesek tömeges szerológiai vizsgálatát is. Megvizsgálják, hogy a még nem oltható, de a fertőzésen esetleg tünetmentesen túlesett gyerekek vérében megtalálhatóak-e a koronavírus elleni antitestek. Azok, akiknél kimutatható a védettség, tesztelés nélkül szabadon látogathatják az óvodákat és iskolákat.

A következő napokban Bné Brak, Bét Semes és Jeruzsálem is csatlakozik a programhoz, negyedmillió ultraortodox gyereknél ellenőrzik az ellenanyag jelenlétét az oktatási rendszer minél zavartalanabb működtetése érdekében.

A tervek szerint szeptemberben az állami iskolákban is elkezdik a tömeges tesztelést a nem oltott gyerekeknél. Csak a 12 évnél idősebb oltottak és a teszt szerint már gyógyultak látogathatják majd zavartalanul az intézményeket.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink