Nagyvilág
Kabuli reptér: bármelyik mentés az utolsó lehet
Ausztrália miniszterelnöke kedden arra figyelmeztetett, hogy a kabuli repülőtérnél a helyzet megjósolhatatlan maradt, és bármelyik légi menekítés az utolsó lehet Afganisztánból.
Scott Morrison a Nine Network tévében beszélt azt követően, hogy Ausztráliának eddigi legnagyobb menekítő műveleteként sikerült 650 embert elvinnie kedd reggelre Afganisztánból, a kabuli repülőtérről.
A műveletben Ausztráliának négy, Új-Zélandnak pedig egy katonai repülőgépe vett részt. A két ország eddig összesen 1700 főt menekített ki Afganisztánból, köztük félszáz afgán atlétát.
„Ez volt a legnagyszerűbb éjszakánk” – fogalmazott Morrison.
Az amerikai hadsereg vezérőrnagya, Hank Taylor magyar idő szerint hétfő este szintén arról számolt be, hogy jól haladtak a kimenekítésekkel.
Mint mondta, alig több mint egy hét alatt az Egyesült Államok nagyjából 37 ezer embert evakuált Afganisztánból, akiknek közel felét az elmúlt 24 órában menekítették ki.
A részletekről szólva Taylor elmondta, hogy az elmúlt napban mintegy 16 ezer embert evakuáltak Kabulból 28 katonai járattal és 61 koalíciós repülőgéppel. Hozzátette, hogy ez idő alatt a katonai járatok körülbelül 10 400 embert, míg a koalíciós járatok további 5900 embert szállítottak el az ázsiai országból.
A vezérőrnagy arról is beszámolt, hogy az elmúlt 24 órában öt, körülbelül 1300 utast szállító járat landolt az Egyesült Államok szövetségi fővárosában, Washington DC-ben található Dulles nemzetközi repülőtéren.
„Küldetésünk továbbra is arra irányul, hogy biztosítsuk a menekültek folyamatos áramlását Kabulból a közbenső állomáshelyekre és a biztonságos menedékhelyekre” – fogalmazott Taylor.
Időközben a német külügyminiszter arról beszélt, segíteni kell az Afganisztán térségében fekvő országoknak a német kormány ezért további százmillió eurót (36 milliárd forint) fordít humanitárius segítségnyújtásra. Justin Trudeau kanadai kormányfő pedig szankciókat szorgalmazott az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok ellen.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója