Kiemelt hírek
Izgalomban az ellenzék, gyűlnek az aláírások
Segítünk, hogy aki akar, hol és kit tud támogatni Budapesten az ellenzéki előválasztáson.
Karácsony Gergelynek és Hadházy Ákosnak már megvan a szükséges mennyiségű aláírás. Előbbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt, utóbbi pedig zuglói képviselőjelölt. De várnak még aláírásokat sokan.
Hétfőn elkezdődött az ellenzéki előválasztás ajánlásgyűjtési szakasza. A miniszterelnök-jelölteknek 20 ezer, az egyéni országgyűlési képviselőjelölteknek 400 aláírást kell összegyűjteniük szeptember 6-án 10 óráig, azaz két hét alatt.
Az összefogásban résztvevő pártok, azaz a DK, a Jobbik, az LMP, Momentum, az MSZP és a Párbeszéd mellett úgynevezett országos hatáskörű jelölő szervezetek – a Liberálisok, a Márki-Zay-féle MMM, az Új Kezdet és a Pálinkás József-féle ÚVNP – is részt vesznek a folyamatban.
Ők heten
Szeptember 18. és 26. között tartják majd az előválasztás első fordulóját, amikor az országgyűlési képviselő- és a miniszterelnök-jelöltekre is lehet szavazni, de az utóbbi személye várhatóan a második fordulóban dől el, mivel a szavazatok több mint felét meg kell szereznie valamelyik jelöltnek, akikből jelenleg hét van versenyben: Dobrev Kára, Ecsenyi Áron, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Pálinkás József.
18 kerület, 43 jelölt
Budapest 18 egyéni választókerületében összesen 43 jelölt indul. Kettőben teljesen egyértelmű a helyzet: a budapesti 10. számúban (III. kerület) Szabó Tímea a Párbeszéd, a 11-esben (IV. és XIII. kerület) pedig Varjú László a DK színeiben az egyetlen ellenzéki jelölt.
A Budapesti 1-es számú választókerületben (I., V., VIII. és IX. kerület) egyszerű párharcra lehet számítani. Csárdi Antalnak (LMP), aki 2018-ban egyéniben győzte le fideszes ellenfelét, megszerezve az addig masszívan jobboldali – a várnegyedet is magába foglaló – választókerület egyéni mandátumát, egyetlen kihívója van a Momentum által támogatott Gelencsér Ferenc személyében. Csárdit saját pártja mellett a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd is támogatja.
A 2-es számú fővárosi választókerületben (XI. kerület) szintén két jelölt indul. Gy. Németh Erzsébet a DK színeiben, a Jobbik és az LMP támogatásával, a momentumos Orosz Anna pedig az MSZP-Párbeszéd és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) támogatását élvezi.
A XII. és II. kerület egyes részeit magába foglaló budapesti 3-as oevk-ban Hajnal Miklós a Momentum, Komáromi Zoltán a DK, és Visi Piroska az ÚVNP és az LMP jelöltje mérkőzhet meg egymással. A szomszédos, a II. és a III. kerület között megoszló 4-es választókerületben Kálmán Olga a DK, Tordai Bence a Párbeszéd jelöltje, Szalai Krisztina pedig független jelölt.
A VI. és VII. kerületi 5-ös számú budapesti választókerületben szintén hárman indulnak, Beleznay Zsuzsanna a Jobbik, Oláh Lajos a DK, Tompos Márton pedig a Momentum frakcióba ülne be megválasztása esetén. Négy jelölt is indul a fővárosi 6-os (VIII. és IX. kerület) választókerületben. Csordás Anett a Momentum, Demeter Márta a Jobbik, Jámbor András a Párbeszéd és Manhalter Dániel a DK jelöltje. A XIII. kerületet részben lefedő 7-es oevk jelöltjei az MSZP-s Hiszékeny Dezső, a DK-s Keszthelyi Dorottya és a momentumos Naszádos Zsófia.
Felettébb izgalmasnak ígérkezik a zuglói (XIV. kerület) 8-as oevk. Itt indul egymás ellen ugyanis Hadházy Ákos és az MSZP-s Tóth Csaba. Hadházy a Momentum jelöltje, ugyanakkor Márki-Zayék mozgalma mellett az előválasztáson egyébként nem induló Magyar Kétfarkú Kutyapárt támogatását is élvezheti, miközben Tóth Csabát – a jelölő Momentum és az állást nem foglaló LMP kivételével – az összes párt, az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Jobbik is támogatja. Hadházy Ákos támogatói szerint – és ide érdemes sorolni az MKKP-t valamint Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert is – az ellenzéki megújulás sorsa dőlhet el a kerületben. Mindkét jelölt már hétfőn bejelentette, hogy megszerezte a szükséges ajánlásokat.
A X. és XIX. kerületi 9-esben Arató Gergely a DK, Burány Sándor az Párbeszéd, Paróczai Anikó a Momentum színeiben indul el. A 12-esben (IV. és XV. kerület) Barkóczi Balázs (DK) és Palocsai Béla (Momentum) küzdhetnek meg egymással, ha összegyűjtik a szükséges ajánlásokat. A 13-asban (XIV. és XVI. kerület) Hollai Gábor a Momentum, Palotás János az ÚVNP és az LMP, Vajda Zoltán az MSZP, Nemes Gábor pedig a DK jelöltje. A 14-esben (X. és XVII.) Lukoczki Károly (MSZP) és Szilágyi György (Jobbik) küzdenek meg egymással. A 15-ösben (XVIII. kerület) Ferencz István a DK, és Kunhalmi Ágnes az MSZP színeiben indul. A 16-os (XIX. és XX. kerület) Hiller István az MSZP és Vidákovics László, az ÚVNP és a Momentum jelöltje a két induló. A XXI. és XXIII. kerületi 17-esben Szabó Szabolcs (Momentum) és Komjáthi Imre (MSZP) indulnak. A 18-asban (XI. és XXII. kerület) Molnár Gyula (DK) és Tóth Endre, a Momentum jelöltje között dőlhet el a párharc.
A miniszterelnök-jelöltek közül lapzártánkig Karácsony Gergely és az őt jelölő pártok jelentették be, hogy egyetlen nap alatt összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!