Kiemelt hírek
A filmsztárok mozi nélkül is jól keresnek
Pár éve még azok a hollywoodi sztárok kerestek a legjobban, akiknek egy-egy filmje kasszasiker lett a mozikban, de ma már a csúcsfizetéseket a Netflix osztja.
Daniel Craig úgy lett minden idők legjobban kereső filmszínésze, hogy mindkét helyről kapja a fizetését.
A pandémia alatti mozibezárások csak felgyorsították a digitális forradalom által elindított nézővándorlást a streamszolgáltatók irányába. A Netflix vagy az Amazon is szeretik a nagy neveket szerződtetni, és jól meg is fizetik őket, hogy saját gyártású filmjeikben csillogjanak. 1996-ban még sokkolta Hollywoodot, hogy Jim Carrey 20 millió dollárt (közel 6 milliárd forintot) kapott a Kábelbarát című vígjátékért, ma már ennyi az A-listás sztárok, köztük Sandra Bullock, Brad Pitt vagy Ryan Gosling „minimálbére”. Az amerikai Variety magazin az idén is közzétette a legjobban kereső filmszínészek listáját: összehasonlításképpen a 10. helyre került Robert Pattinson 3 millió dollárért játszotta el Batmant (Ben Affleck helyett ugrott be), miközben a listavezető Daniel Craig lélegzetelállító 100 millió dolláros csekket kapott a Netflixtől, hogy még két részre visszatérjen a Tőrbe ejtve magánnyomozójaként. A még bemutatásra váró, utolsó Bond-filmjéért is százmillió dolláros gázsi üti a markát (ebben még producerkedett is), de aki a Broadway-n Shakespeare Othellójából Jágót és ugyanezzel az energiával James Bondot is eljátssza, joggal lehet a világ legjobban kereső színésze.
Az idei második legnagyobb gázsit szintén egy stream szolgáltató, az Amazon Studios fizette ki, Dwayne „The Rock” Johnsonnak, aki 50 millió dollárért írt alá a Red One című, jövő nyárra elkészülő akciófilm főszerepére, amit a Halálos iramban-filmeket sikerre vivő stábbal készítenek el, már egy franchise terveit dédelgetve. A Variety listáján a harmadik legjobban kereső színész Will Smith lett, ő 40 millió dollárt kapott a Warner filmstúdiótól, hogy eljátssza Venus és Serena Williams édesapját az ősztől az HBO MAX-on látható King Richard című életrajzi filmben. Ugyanennyit kapott a Warnertől Denzel Washington is a nálunk már sajnos csak DVD-n megjelent Ördög a részletekben című krimiért, ami eddig összesen 29 millió dolláros bevételnél tart, így mondhatjuk, hogy Washingtoné az év legdrágább bukása is, bár erről nem ő tehet. Sok színész zúgolódik a Warner döntése miatt, hogy a 2021-es filmbemutatóit áttette az HBO Maxra, ezért Keanu Reeves az eredetileg kialkudott 12 millió dolláros Mátrix 4-es gázsija mellé kap még 2 milliót, az elveszített mozibevételek miatti kompenzációként, hogy ő már ne elégedetlenkedjen.
A Netflix igazolta le Leonardo DiCapriót is, hogy Jennifer Lawrence-szel béna parókákban asztrofizikusokat játsszanak Adam McKay legújabb katasztrófa-vígjátékában (ő rendezte többek között a Ron Burgundy-filmeket), és hasztalan próbálják figyelmeztetni az emberiséget a felénk tartó aszteroidára. Bár mindkét sztár A-listás és Oscar-díjas is, DiCaprio 30 millió dollárt, Lawrence pedig csak 25 milliót keres a filmmel, így lett ő a legjobban kereső színésznő az idén, a hollywoodi üvegplafonnak köszönhetően. A thriller-rajongók örömére Julia Roberts és Ryan Gosling is feltűnik hamarosan a Netflixen: előbbi 20 millió dollárért vállalta, hogy középosztálybeli háziasszonyt alakítson egy apokaliptikussá változó hétvégi nyaraláson – a disztópikus bestsellerből készülő filmet Sam Esmail, a Mr. Robot alkotója rendezi –, utóbbi ugyanennyi pénzért egy volt titkosügynök szerepébe bújik a The Grey Man című thrillerben, és Chris Evans fogja üldözni.
Mark Wahlberg szintén a Netflixnek köszönheti, hogy ott van a legjobban kereső színészek közt, miután 30 millió dolláros gázsiért játszotta el a Spenser az igazság nyomában című krimivígjáték főszerepét. A Paramount Pictures Sandra Bullock és Michael B. Jordan részére állított ki nagy csekket: a színésznő 20 millió dollárért alakította a könyvturnéjáról elrabolt romantikus regényírónőt a The Lost City of D-ben (pár napja a forgatás végén partnere, Channing Tatum beleugrott vele egy medencébe, az erről készült fotók a sajtót is bejárták), az éppen kinyitott magyar mozikban érthető módon haloványan szereplő Bűntudat nélkül című akciófilmben rosszfiúkat elpáholó kollégája pedig 15 milliót kapott. A „20 milliós klubba” került Brad Pitt is, aki a japán Kōtarō Isaka kortárs bestselleréből készült Bullet Train című krimiben négy másik bérgyilkossal együtt utazik egy gyorsvonaton (vele lesz a Lady Gaga helyére beugró Sandra Bullock is), ám ezt a filmet csak jövőre láthatjuk, októberben kezdik forgatni Ausztráliában. És már évek óta szintén ott a toplistán az idén novemberben a Top Gun folytatásával visszatérő Tom Cruise, aki egyike a legkiváltságosabb színészeknek: ő már akkor kap fizetést, amikor még be sem mutatták a filmjét, és újabb több millió dolláros bónuszok ütik a markát bizonyos nézőszámok elérésekor. Könnyen lehet, hogy a Top Gun: Maverick 13 millió dolláros tiszteletdíját megduplázza közben.
A nagy gázsi persze nem boldogít, Daniel Craig a napokban már azt is elmondta, halála előtt szeretné a vagyonát felélni és elajándékozni, mert „ízléstelen” lenne ennyi pénzt a gyerekeire hagyni (egy 29 éves lánya van az első házasságából és egy 2 éves lánya Rachel Weisz színésznőtől, akivel közösen nevelik Weisz tinédzser fiát is). Nem Craig az egyetlen milliárdos, aki így gondolkodik, Warren Buffet híres mondása volt erre: „a gyerekeknek annyit kell hagyni, hogy bármit csinálhassanak, és nem annyit, hogy semmit se csináljanak”.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!