Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Nem kapott tartózkodási engedélyt az Afganisztánból kimenekített 96 afgán állampolgár

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: AFP / Ausztrál Védelmi Főosztály

Csak kimenekítettek, nem befogadottak.

A Röszkén hatósági karanténban lévő afgán állampolgárok nem lettek automatikusan befogadottak, csak kimenekítettek, tudta meg a Népszava.

A Belügyminisztérium közlése szerint státuszuk az idegenrendészeti eljárás eredményétől függően személyenként, családonként eltérően alakulhat. Addig is a teljes körű ellátásukról a magyar állam gondoskodik, azaz: élelmet és szállást kapnak.

A most hazánkba érkezett afgánok korábban Magyarországgal és szövetségeseikkel együttműködő helyiek voltak, akiket most a fanatikus iszlamista tálibok megtorlása fenyegetett. A legidősebb afgán kimentett 64 éves, míg a legfiatalabb 144 napja született, írta az MTI.

A belügyi tárca közleménye szerint megkezdődött az orvosi vizsgálatuk, az évszaknak megfelelő ruházattal történő ellátásuk szervezése, valamint az idegenrendészeti hatósági feladatok végrehajtásához szükséges adataik felvétele, ellenőrzése.

A hatóságok nem részletezték, hogy pontosan hol szállásolták el a kimenekítetteket, a BM hétfői közleményében annyit írt, hogy az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság „kezelésében álló röszkei objektumba”, ami a lap szerint a konténertábor lehet, amelyekről az ENSZ jelentéstevője azt állította, hogy ott börtönszerűek.

Varga Judit igazságügyi miniszter közben hétfőn újabb keménykedő hangvételű posztban azt írta, hogy a kormány meg fogja védeni Magyarországot és az európai határokat, a segítséget pedig oda fogja elvinni, ahol arra a legnagyobb szükség van.

„Szerintünk nem emberi jog az, ha valaki a világ másik oldalán egyik nap felkel és úgy dönt, hogy mostantól a világ másik részén fog lakni, nekünk pedig minden ellenőrzés nélkül be kell őt engednünk” – fogalmazott a miniszter.

Orbán Viktor vasárnap a Kossuth rádióban egyébként azt mondta, hogy szerinte tisztességes dolog Magyarország részéről, hogy gondoskodik azokról az afgánokról, akik együttműködtek velünk. „Az a korrekt, az a fair, ha kimentjük őket” – mondta, hozzátéve, hogy a lista zárt, a rajta szereplőket le kell ellenőrizni, mert nem akar akárkit beengedni.

MTI / Népszava

Legnépszerűbb cikkeink