Magyarország
Elektromos motorok is kaphatnak zöld rendszámot
Szerdán hatályba lépett a jogszabály, vagyis tegnap óta használhatnak világoszöld alapszínű rendszámot a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is.
A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül 98 százalékban a közúti közlekedés felel. E környezetterhelés csökkentése nagyban elősegíthető a járműállomány korszerűsítésével, fiatalításával – tették hozzá, azzal együtt, hogy a tiszta járművek térnyerése az anyagi ösztönzők mellett szabályozási és szemléletformálási eszközökkel is támogatandó.
Mint írták, idén tavasszal született döntés arról, hogy a kizárólag elektromos meghajtású motorkerékpárok is zöld rendszámmal szerelhetők fel. A járművek környezetkímélővé besorolását műszaki vizsga vagy hatósági szemle alkalmával kérhetik az üzemben tartók. Az új előírások augusztus 11-én lépnek hatályba. A környezetkímélőként bejegyzett motorkerékpárok első forgalomba helyezésük során világoszöld alapszínű hatósági jelzést kapnak.
A járműkategóriába a többi között a quadokat és a mopedautókat is beleértve három-négyszáz elektromos motorkerékpár közlekedik Magyarországon. A hétköznapi értelemben vett kétkerekű motorokból mintegy 150 elektromos hajtású lehet forgalomban idehaza. A már használatban lévő járművek üzemben tartói is időszakos vizsgálaton vagy szemlén kérhetik a környezetkímélő besorolást.
A tárca szerint a környezetkímélő motorkerékpárok után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni. Az év elejétől e tiszta járművek mentesülnek a gépjárműadó alól is. Az elektromos motorosoknak tehát nem kell megfizetniük a motorkerékpárok korától és műszaki jellemzőitől függő adóterheket, ezzel összesen több tízezer forintot takaríthatnak meg.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!