Kiemelt hírek

Kunetz Zsombor: nem Müller Cecíliának kellene dönteni

Published

on

Kunetz Zsombor | Fotó: Pozsonyi Roland

Az egészségügyi szakértő a felelősség hárítását látja a kormány intézkedései mögött. 

Csődöt mondott a járványkezelésben és az oltás megszervezésében is a kormány. Ezt a kritikát fogalmazta meg Kunetz Zsombor az Orbán-kormánnyal szemben.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) eljuttatta a kórházaknak és a háziorvosoknak a harmadik oltási körrel kapcsolatos eljárási rendet, amelyből kiderül, az összes vakcina esetében lehetővé teszik az oltóanyagok keverését. Kunetz Zsombor szakorvos, egészségügyi szakértő laptársunknak, a 168.hu-nak elmondta, hogy egy ilyen fajsúlyos virológiai, infektológiai kérdésben nem Müller Cecíliának kellene döntenie, hanem a virológus, infektológus szakembereknek.

Szerinte az elsődleges probléma ezzel a döntéssel, hogy ismét a végpontokra, a kórházi dolgozókra, háziorvosokra és az oltópontokon dolgozókra hárították át a felelősséget. „Mindezt úgy, hogy az oltópontokra kirendeltek többek közt pszichiátereket is, akik alapvetően nincsenek tisztában az ehhez hasonló virológiai kérdésekkel” – mondta Kunetz.

A Kásler Miklós emberminiszter által összehívott egészségügyi szakmai grémium Orbán Viktor bejelentése után több mint egy hét alatt dolgozta ki az oltóanyagok felhasználásának lehetőségét – melyik vakcinával lehet a harmadik oltást elvégezni. Kunetz Zsombor szerint az, hogy tíz nap alatt sikerült kidolgozni ezt a „hatalmas megfejtést”, azt jelzi, hogy nincsen szakmai koncepció az oltási terv mögött.

Azzal kapcsolatban, hogy az iskolaigazgatóknak rendkívül rövid időt hagytak a 12–18 év közötti diákok oltásának megszervezésére, elmondta: ezen döntés mögött is a felelősség áthárítása rejlik. A kormány csődöt mondott járványkezelésben, és az oltás megszervezésében is, mindent a végpontoknak kellett elvégezniük – mondta, majd hozzátette: „Az igazán tragikus az, hogy úgy járunk a legjobban, ha ez az állami vezetés egyáltalán nem is szól bele az oltás megszervezésébe. Idáig jutottunk.” 

Az RTL Híradójának birtokába került dokumentum szerint Müller Cecília döntése alapján engedélyezték a vakcinák keverését, azok számára akik már legalább 4-6 hónapja megkapták a második oltásukat. Az NNK tájékoztatója szerint a páciensek dönthetnek majd arról, milyen vakcinát kérnek, azonban az orvosé lesz a végső szó. Emellett oltástípusonként azt is részletezik, mely oltóanyagra, milyen harmadik dózist lehet ráoltani. Két dózis AstraZeneca és az egydózisú Janssent követően az mRNS technológiával készített Pfizer illetve Moderna készítményeket lehet használni, valamint a kínai Sinopharmot. A Modernával és a Pfizerrrel oltottak esetében Sinopharm, Janssen és AstraZeneca oltást lehet majd kérni. A keleti vakcinák közül a Sinopharm esetében pedig bármelyiket az orosz vakcinán kívül. A Szputnyik esetében pedig a Pfizer, a Moderna és a Sinopharm áll majd rendelkezésre. 

168.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version