Magyarország

Augusztus 20-án jöhet a 4. hullám

Published

on

Fotó: Dimény András

Már látszanak a járvány negyedik hullámának törvényszerűségei.

Ahogy tavaly, ezúttal az augusztus 20-ai hosszú hétvégével várható az esetszámok megugrása  – mondta a Népszavának Vattay Gábor járványelemző, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője. 

Az esetszámok világszerte emelkedőben vannak, sok országban indult el egy újabb járványhullám. Magyarországon is emelkedik az új koronavírusos fertőzöttek száma. Müller Cecília országos tiszti főorvos kedden arról beszélt az MTI-nek, hogy a fertőzésszámok egyelőre alacsonyak, de az esetszámok az elmúlt hetekben 20 százalékkal emelkedtek. Mostanáig 58 esetben azonosították a koronavírus delta variánsát a magyar mintákban. Nincsenek kétségeik afelől, hogy hamarosan ez a variáns veszi át a vezető szerepet és ez okozza majd a megbetegedések 80-90 százalékát.

Vattay Gábor a Népszavában emlékeztetett: Magyarországon már körülbelül két hete növekszik, és 15 naponként duplázódik az új esetek száma. Két hete az esetszám napi 40 körül ingadozott, most pedig 80 körül. A napi új fertőzöttek és az összes esetek száma egymással arányosan nő, ami az exponenciális növekedés egyik jele. A pillanatnyi adatokból kiindulva, augusztus 20. körül már napi 250 eset várható, ha addig nem növeli meg az esetszámot valamilyen „szuperterjesztési esemény” – tette hozzá.

Európában most már felismerhető a negyedik hullám két szabályossága. Az egyik a zsúfolt éjszakai szórakozóhelyekhez kapcsolódik, mint például Hollandiában, Görögországban, Cipruson, Spanyolországban és Portugáliában. Amint a hatóságok ezeket a szórakozó helyeket ismét korlátozták, az adatok gyors javulásba kezdtek. Vagyis, a nyári időszakban a delta variáns is csak tömegrendezvények útján terjed, más körülmények között csak korlátozottan.

A másik szabályosság az iskolához kapcsolódik. Nagy-Britanniában a hullám akkor indult be, amikor május 19-én a kormány eltörölte az iskolákban a kötelező maszkhasználatot és a járvány az elmúlt napokban gyors csillapodásba váltott, ami az ottani tanév végével (július 23.) hozható kapcsolatba. Ennek megfelelően, az augusztus 20-i hétvégén – a múlt évihez hasonlóan – ismét várható az esetek számának drasztikus megnövekedése. „A hivatkozott országok adataiból kiindulva, ekkor az esetek száma nálunk is néhány nap leforgása alatt megtízszereződhet és a napi néhány ezres nagyságrendbe emelkedhet. Az iskolák nyitása tovább gerjeszti majd a folyamatot, aminek következtében már szeptember közepén sokezres napi esetszámokra számíthatunk” – közölte a járványelemző.

PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version