Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Az analóg boldogság nyomában

Létrehozva:

Az imádnivaló olasz sorozatban három elválaszthatatlan jóbarát keresi a helyét a felnőtt életben, ami nehezített feladat azoknak, akik a számítógépekkel és az internettel együtt nőttek fel, és ez lett a munkájuk is. A boldogság megtalálásához úgy tűnik, vissza kell találniuk az analóg világba és újra felfedezni annak varázsát.

Daniel, Luca és Sandro egy picike Nápoly melletti szigeten, a ’90-es évek végén együtt élte át a kamaszkor minden kihívását és kalandját. Azóta is éjjel-nappal együtt lógnak, már Nápolyban, ahol menő okostelefonos alkalmazásokat fejlesztenek. Igazi Y-generációs fiatalok: a jóképű Daniel darálja a randikat a társkereső appon talált lányokkal, a zárkózott Luca kizárólag csak csetelni akar a nőkkel, mert a személyes találkozás mindent elrontana, Sandro ugyan már nős, de még kutyát sem mer vállalni, nehogy lemaradjon valamiről. 

Daniel aztán a sokadik vakrandin találkozik a gyönyörű, vicces Magdával, aki érti még a Terminátoros-időutazós agymenését is, de csak utólag derül ki, hogy nem az a lány várta a bárnál, akivel a randit megbeszélte. Ma már nem kell üvegcipellő, hogy megtaláljunk valakit egy hárommilliós városban, bár úgy nehezebb, ha az igazi nevét se tudjuk, nincs a bár követői közt, és nem jelentkezett be a koktélparti eseményre se, így Danielnek a való világban kell Hamupipőkéje nyomára bukkannia.  

Csakhogy Magda, aki valójában Matilda, jól tudta, kivel ment be a bárba – felismerte a srácot, akibe tiniként bele volt zúgva, de a fiú a legjobb barátnőjébe, az akkor már sokkal nőiesebb, vagányabb Inesbe volt szerelmes. Különben is, már késő, pár nap múlva férjhez megy a tökéletes társhoz, hogy tökéletes életet éljen, ezért sem akarja, hogy Daniel megtalálja. 

A bohókásan szórakoztató romantikus történettel párhuzamosan látjuk a srácok gyermekkori élményeit, az első VHS pornókazetta megszerzését, a titokban betárcsázós netezéseket, és a rácsodálkozást, hogy itt mindenre van válasz. Még arra is, hogy Matilda apja tényleg megcsalja-e az anyját egy híres színésznővel. 

A fiúk hamar rájöttek, hogy az információ hatalom, és zsebpénz-kiegészítésért Floppy-lemezen árulhatják a netről letöltött dolgokat. Már itt beléptek az ifjú tech-zsenik elitklubjába, és felnőttként is a hobbijuk lett a munkájuk, az online tér teljesen beszippantotta őket. Daniel missziója, hogy megtalálja a lányt, akit feleségül venne, mindhármukat kirobbantja a virtuális valóságból, újra együtt élik át a kalandokat, a végére pedig csak beérik az elodázott felnőtté válás is. (Az 56K generáció – a Netflix sorozata)

Bálint Orsolya

(Kiemelt kép forrása: Netflix)

Legnépszerűbb cikkeink