Nagyvilág
Joe Biden a Fehér Házban fogadta Angela Merkel német kancellárt
Az Egyesült Államok és Németország közötti kétoldalú együttműködés erős, és az amerikai kormányzat meg van győződve arról, hogy ez a kooperáció folytatódik – mondta az amerikai elnök.
A két ország között megbonthatatlan barátság van, amely részben Merkel erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre – tette hozzá.
Biden, aki utoljára fogadta Merkelt a Fehér Házban, megint aggodalmát fejezte ki a német kancellárnak a nagyszabású, majdnem befejezett Oroszország-Németország gázvezeték miatt, de azt mondta, egyetértettek abban: Oroszországnak nem szabad megengedni, hogy fegyverként használja az energiát.
A két politikus megvitatta az Északi Áramlat 2 vezetékkel kapcsolatos nézeteltéréseket, bár láthatóan nem jutottak előbbre. Merkel nagyrészt barátságos búcsúlátogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban.
A német kancellár, akinek köztudottan nehéz kapcsolata volt Donald Trumppal, igen oldottan beszélt Bidennel, többször is úgy hivatkozott rá, hogy „kedves Joe”. A tárgyalás utáni sajtótájékoztatón a kérésre, hogy hasonlítsa össze a Bidenhez fűződő kapcsolatát a Trumppal való viszonyával, csak annyit mondott: minden német kancellárnak érdeke, hogy együtt dolgozzon a mindenkori amerikai elnökkel.
Az Egyesült Államok régóta azzal érvel, hogy az Északi Áramlat 2 vezeték veszélyezteti Európa energiabiztonságát, mivel növeli a kontinens függőségét az orosz gáztól, és lehetővé teszi Oroszország számára, hogy politikai nyomást gyakoroljon a sebezhető kelet- és közép-európai országokra, különösen Ukrajnára. Biden azonban nemrégiben feloldotta a projektben részt vevő német vállalatokkal szembeni szankciókat, ami sokakat feldühített az amerikai kongresszusban.
„A mi elképzelésünk az, és az is marad, hogy Ukrajna a földgáz tranzitországa marad, és hogy Ukrajnának ugyanúgy joga van a területi szuverenitáshoz, mint a világ bármely más országának”– mondta a német kancellár, hozzátéve: Németország készen áll arra, hogy reagáljon Moszkvának, ha Oroszország nem tartja tiszteletben Ukrajnának ezt a jogát, amely tranzitországként megilleti. A német kormányfő mindenekelőtt az ENSZ szerepének erősítését tartja fontosnak. „Cselekvőképesebbé kell tennünk a világszervezetet, mert továbbra is az nyújtja a legjobb esélyt arra, hogy globális választ adhassunk a globális kihívásokra” – hangsúlyozta Merkel, miután átvette a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem díszdoktori címét.
„Nincs a világnak még két olyan régiója, amelyek ilyen mélyen és széles körben összefonódnának a közös értékeket és érdekeket tekintve, mint Európa és Észak-Amerika” – jegyezte meg ugyanott Merkel, aki valamivel korábban Kamala Harris alelnökkel is találkozott.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!