Magyarország
Berobbanhat a negyedik hullám az oltatlanok miatt
Zacher Gábor szerint a kormánynak most kellene jobban kampányolni az oltás mellett.
Borítékolható a negyedik hullám, már csak az a kérdés, mikor és milyen lesz. A szakemberek szerint a delta-variáns és az oltatlanok miatt kerülhetünk újra veszélybe. Zacher Gábor azt mondta, a kormánynak most kellene jobban kampányolni az oltás mellett, Dobson Szabolcs szerint az állami védelmi terveket kellene nyilvánosságra hozni. Mindkét szakember egyetért abban, hogy azoknál, akiknél nem alakult ki immunválasz, kell a harmadik oltás.
Szakemberek szerint a negyedik hullám okozói, terjesztői és esetleges áldozatai a beoltatlanok lesznek. Zacher Gábor, aki jelenleg a hatvani kórházban dolgozik, laptársunknak, a 168-nak azt mondta, amikor elértük az 5,5 millió beoltottat, a kormány elengedte a járványt. „Ez nagyon nem jó, mert így a büdös életben nem lesz meg a nyájimmunitásunk. Ha megnézzük az ECDC oltási sorrend honlapját, akkor láthatjuk, hogy nagyon lemaradtunk. Naponta mindössze 5-6 ezerrel emelkedik az oltottak száma, ebből így nem lesz nyájimmunitás” – fogalmazott Zacher Gábor, hozzátéve, a kormánynak most kellene igazán komoly propagandát kifejteni az oltás mellett.
Parkolóba, Pfizerért
A szakember minden oltatlan betegétől megkérdezi, miért nem oltatja be magát: „Csak forgatják a fejüket, lesütik a szemüket, vagy úgy tesznek, mintha nem hallották volna a kérdésemet. Volt, aki úgy válaszolt: csak. Volt, aki megkérdezte, mi közöm van hozzá? És aztán volt olyan is, aki azt mondta: még nem kerestek” – mesélte Zacher Gábor. Az orvos szerint a kormánynak most a nemzeti konzultáció helyett az oltást kellene inkább „hajtani”, vagy megnyitni a mobil oltópontokat. „A kis településekre, ahol szegregátumban élnek, oda kellene elvinni az oltóbuszt, és nem négyet, hanem harmincat” – hangsúlyozta.
Szerinte ez menthetne életet, az ország őszéről szól ez az egész. Mint mondta, több mint hárommillió oltatlan van Magyarországon, és esélyes, hogy berobban a negyedik hullám emiatt. A szakember szorgalmazza, hogy a képviselőjelöltek, akik most, választások előtt amúgy is járják a körzetüket, agitáljanak az oltás mellett. „Bekopogtathatnának mindenfelé. Kérdezzék meg Marika nénitől, miért nem vette fel az oltást, vagy menjenek a templomba, és mondják meg a papoknak, hogy prédikáljanak az oltás fontosságáról” – mondta Zacher Gábor. „A pestisjárvány idején az 1300-as években az ima sokkal kevésbé tudott segíteni, és persze a hitélet nagyon fontos, de most az oltóanyag az, ami igazából jó hatásfokkal meg tud bennünket védeni a betegség ellen” – tette hozzá.
Zacher Gábor felhívta arra is a figyelmet, hogy azoknál, akiket kínai vakcinával oltottak be, előfordul, hogy nem alakul ki a megfelelő védettség, ezért szorgalmazza annak a lehetőségét, hogy ezek az emberek kapjanak egy harmadik, de más típusú vakcinát. Mint mondta, a szűk baráti körében is találkozott ilyen problémával. De ha a kormány erre nem lesz nyitott, akkor javasolja, hogy akik így jártak, „menjenek el Nagyváradra a Tesco parkolóba, és oltassák be magukat Pfizerrel”.
„Nem értem, hogy a politika miért dugja a fejét a homokba, amikor ez nem politikai, hanem szakmai kérdés. Lehet bárki bármilyen pártszimpatizáns, akit kínaival oltottak, és nem alakult ki nála semmilyen védettség, nem attól függ, hogy ellenzékiek vagy fideszesek, hanem arról szól, hogy nincs ellenanyag. Meg akarták védeni magukat, túlélni, és bíztak az oltóanyagban. És ez nem jött be” – mondta Zacher Gábor.
Az átoltottság nem elég
Dobson Szabolcs gyógyszeripari szakértő egyetért Zacher Gáborral. A szakember szerint a delta-variáns miatt berobbanhat a negyedik hullám. A variáns már több európai országban terjed, és nem kizárt, hogy itthon is felüti a fejét – tette hozzá. Mint mondta, az EMA által engedélyezett oltások bizonyítottan védnek a variánsok ellen. „Magyarországon nem rendelkezünk publikus adatokkal ahhoz, hogy civilként reális forgatókönyvet vázoljunk fel. A lakosság átoltottsága jelentős, de a külföldi példák azt mutatják, hogy ez önmagában nem gátolja meg az újabb hullám jelentkezését” – fogalmazott a 168-nak Dobson Szabolcs, hozzátéve, hogy őszig oltassa be magát mindenki, aki eddig nem tette.
A gyógyszeripari szakértő azt is mondta, a kínai vakcina tényleges klinikai védőhatása a delta-variánssal szemben nem ismert. „Egy vadonatúj publikáció szerint az orosz vakcinát laborban vizsgálva kiderült, hogy véd. Így Moszkvában mindenesetre a hat hónapnál régebben oltottak esetében kérik az embereket, hogy oltassák be magukat a harmadik Szputnyik, Szputynik Light oltóanyaggal. Kiemelte, hogy Franciaországban épp most lett kötelező az idősotthonokban és az egészségügyben dolgozóknak az oltás, azért, hogy megfékezzék a negyedik hullámot. „Izraelben szintén a delta-variáns miatt engedték most meg a csökkent immunműködésű betegek széles körének harmadik Pfizer oltását. Magyarországon szokás szerint semmit sem tudunk az állami védelmi tervek részleteiről, de állítólag vannak ilyenek” – mondta Dobson Szabolcs.
Lesz újabb hullám
Azt tehát már a szakértők is biztosra veszik, lesz negyedik hullám, a kérdés csak az, mikor és milyen lesz. Vattay Gábor, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszékének vezetője azt mondta, máris emelkedik a fertőzöttek száma, így már szeptemberre berobbanhat ismét a vírus, illetve azt is mondta, hogy durva lesz, de utána a szezonális influenzajárványhoz hasonló halálozási arányok várhatóak. Az Egyesült Királyságban már több mint húszezer új eset van egy nap. Három hét múlva annyi lesz, mint a legrosszabb napon volt az előző brit variáns alatti hullámban – nyilatkozta korábban a Népszavának.
Vattay Gábor szerint a múlt hétvége volt a legjobb hétvége, és innentől kezdve exponenciálisan emelkedni fognak a járványügyi adatok. Megint szeptember elejére, nagyjából a mai számoknak a tízszerese lesz meg – tette hozzá. Szerinte az is gondot okoz, hogy a lazítások miatt emberek tömegei indulnak meg nyaralni, és ez gyorsíthatja a vírus erőteljesebb terjedését. Szerinte még két hónap előnyünk van a koronavírussal szemben, aztán nálunk is az lesz, ami most Nagy-Britanniában, Izraelben, Portugáliában játszódik le. Ugyanakkor azt is gondolja, hogy a negyedik hullám lesz az utolsó, egyben nagy kör a vírusnak.
Bánhidi Emese / 168.hu
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója