Kiemelt hírek

Eb-döntő: a múlt Olaszország felé mutat

Published

on

A 2012-es döntő | Fotó: AFP / Patrich Hertzog

Sem Anglia, sem Olaszország nem állíthatja, hogy a labdarúgó Európa-bajnokságok története róla szólna.

Igaz, a Squadra Azzurra 1968-ban megnyerte a tornát, de tény, hogy a világbajnokságokon az olaszok eddig sokkal eredményesebben szerepeltek. Az angolok pedig még egyszer sem ültek a kontinens focitrónján.

Például 1960-ban meg sem próbálták a mostani döntősök, egyszerűen nem vettek részt az Európa-bajnokságon. 1964-re aztán megjött az eszük, ám Anglia az első, míg Olaszország a második selejtezőkörben esett ki.

1968-ban aztán megváltozott a focivilág, illetve a focieurópa képe: az Itália földjén rendezett négyes döntőben a hazaiak megszerezték a trófeát, miután előbb (sorsolással!) legyőzték a Szovjetuniót, majd az angolokat a rendes játékidőben legyőző Jugoszlávia 2-0-ra megnyerték a döntőt. A bronzmeccsen Anglia hasonló arányban verte a szovjeteket. A mostani döntősök tehát első sikereiket is egyszerre érték el az Európa-bajnokságok történetében. Biztos, hogy senki nem gondolta akkor, hogy a következő két Eb-n mindkét válogatott elvérzik a selejtezőben.

Pedig így lett, majd jött az első olyan Európa-bajnokság, amin nyolc csapat versengett a döntő tornán. 1980-ban a rendező Olaszország volt, és kellemes házigazdának bizonyult, a negyedik helyen végzett. Az angolok a csoportban ragadtak, egyetlen vereségüket a házigazda ellen szenvedve el.

1984-ben megint a két mostani döntős nélkül rendezték meg a tornát, négy évre rá viszont ismét ott volt mindkét csapat. Igaz, Anglia megint nem élte túl a csoportot, viszont az olaszok igen, de fennakadtak a szovjeteken, így bronzéremmel zárták az Európa-bajnokságot. 1992-ben aztán csak az angolok jutottak túl a selejtezőn, de a csoportjukon már nem, majd 1996-ban ők rendezték a tornát „A futball hazatér” szlogennel, és 16 résztvevő csapattal. A futball pedig hazatért, de nem maradt sokáig: a házigazdák nem nyerték meg az Eb-t, de legalább a dobogóra felállhattak, szemben a csoportküzdelmek során elbukó olaszokkal. Négy év múlva cseréltek: akkor a kékek meneteltek, méghozzá egészen a döntőig, ahol aranygóllal kaptak ki Franciaországtól, Anglia pedig csoportharmadikként kiesett.

Az ezredforduló óta az angol válogatottnak nem termett babér, hol a csoportban búcsúznak, hol a nyolcad- vagy negyeddöntőben, sőt 2008-ban a selejtezőkben buktak el. Olaszországnak viszont 2012-ben újra sikerült döntőbe jutnia, de ott megalázó 4-0-ás vereséget szenvedtek Spanyolország ellen. 

S hogy mi lesz most? A hazai pálya Anglia, a statisztika Olaszország mellett szól: eddig 26-szor találkozott a két ország válogatottja, és 8 döntetlen mellett 10 olasz és 8 angol sikert jegyeztek fel. Eb-ken eddig kétszer találkoztak: 1980-ban, a már említett csoportmérkőzésen Tardelli góljával nyert a Squadra Azzurra, a 2012-es lengyel-ukrán rendezésű torna negyeddöntőjében pedig büntetőkkel jutottak tovább az olaszok.

Persze ez a múlt, vasárnap este a gyepen dől el minden. Hogy Anglia először vagy Olaszország másodszor lesz Európa-bajnok? Mindegy. Bárki is nyer, megdolgozott érte.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version