Nagyvilág

Tartományi székhelyet foglaltak el a tálibok

Published

on

Fotó: AFP / Hoshang Hashimi

Az ország északnyugati részén lévő Bádgesz fővárosában, Kalainovban jelenleg is harcok dúlnak.

Először nyomultak be a tálibok egy afganisztáni tartomány székhelyére legújabb offenzívájuk kezdete óta.

Heszámuddin Samsz tartományi kormányzó újságíróknak küldött telefonos üzenetében először megerősítette a tálib behatolás hírét, majd később azt közölte, a biztonsági erők felvették a harcot a radikálisokkal, és a város több pontjáról visszaverték őket. Favád Aman, a védelmi minisztérium szóvivője szerint a tálibok súlyos veszteségeket szenvedtek.

A bádgeszi tartományi tanács több tagja azt közölte, hogy a harcok jelenleg is dúlnak Kalainovban. A tanács elnöke, Abdulaziz Bek azt mondta, hogy a város börtönét megnyitották, és körülbelül 200 fogoly kiszabadult. A tartományi tanács egy másik tagja, Zia Gul Habibi szerint több tartományi tisztségviselő egy katonai támaszponton keresett menedéket.

„Afganisztán nagyon kényes katonai helyzetben van, háború zajlik a tálibok ellen” – szögezte le Biszmillah Mohammadi védelmi miniszter közleményben, hozzátéve, hogy a hadsereg mindent megtesz az ország és az emberek védelmében. Amrulla Száleh első alelnök a Facebookon jelentette be, hogy Kalainov biztonsági erői folytatják a harcot.

Közben Mohammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter szerdán Teheránban megnyitotta a kabuli kormány és a tálibok képviselői részvételével szervezett afgánközi konferenciát. Beszédében emlékeztetett, hogy Afganisztán vezetőinek és népének „nehéz döntéseket” kell hozni hazájuk jövőjével kapcsolatban, és felszólította a feleket, térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.

A radikálisok azóta fokozták támadásaikat a kormányerők ellen, hogy Joe Biden amerikai elnök bejelentette, szeptember 11-ig kivonja az amerikai csapatokat Afganisztánból. Nem sokkal később Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is közölte, hogy az észak-atlanti szervezet kontingensei is elhagyják Afganisztánt, sokan pedig attól tartanak, a kabuli kormány képtelen lesz egyedül megbirkózni a tálibok jelentette fenyegetéssel.

Kedden az amerikai középső parancsnokság (Centcom) bejelentette, hogy több mint 90 százalékban végrehajtották az amerikai csapatkivonást Afganisztánból. Az utolsó NATO- és amerikai katonák a múlt héten hagyták el az afgán fővárostól, Kabultól mintegy 50 kilométerre északra található bagrami légitámaszpontot, amely a külföldi erők főhadiszállásaként szolgált a konfliktus sújtotta országban.

Az ázsiai országban 34 tartomány és 407 körzet van. Az elmúlt két hónapban a tálibok több mint száz körzetet vontak irányításuk alá.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version