Kiemelt hírek

Fekete Özvegy Budapesten búcsúzik

Published

on

Scarlett Johansson a Keleti Pályaudvaron | Forrás: Marvel Studios

Recenzió a Marvel Fekete Özvegy című filmjéről.

A Marvel Filmes Univerzum több mint egy évtizede tartó mozis egyeduralmának erősen keresztbe tett a koronavírus-járvány, ugyanis a két tucat filmből álló, gondosan egymásra épülő rendszert igencsak megkuszálta a mozik bezárása. A Fekete Özvegyet szánták annak a filmnek, ami újra aktiválja a rajongói bázist, azonban már magával az elképzeléssel is voltak problémák.

A Marvel nem könnyítette meg a saját dolgát azzal, hogy egy olyan karakterrel indította útjára új időszámítását, aki már nem él. A Fekete Özvegy-film emiatt úgy érződik, mintha csak a női főszereplős szuperhősfilmre ácsingózó rajongókat akarnák kielégíteni, és nem Natasha Romanoff hátterének bemutatása lenne a cél. Márpedig Scarlett Johansson sokkal jobb színésznő annál, minthogy egy kényszerszülte projektben, testhez feszülő ruhákban rohangáljon fel-alá.

A film már közel egy évtizede előkészületi fázisban volt, a pandémia hatására pedig ide-oda csúsztatták. Végül 2021. június elején csak megérkezett a hazai mozikba, így több mint két év várakozás után újabb filmmel bővült a Marvel-katalógus.

A Fekete Özvegy az Amerika Kapitány: Polgárháború cselekménye után veszi fel a fonalat, ahol a már szökésben lévő Natashát láthatjuk, miután nem volt hajlandó aláírni a szuperhősök felelősségre vonásáról szóló Sokóviai egyezményt. Menekülése közben azonban utoléri a múlt: az orosz szuperkémeket kiképző Dreykov a szovjet titkosügynökből amerikai szuperhőssé vált Fekete Özvegyet kívánja levadászni. A történések során pedig, minden magyar néző örömére Budapestre is ellátogatunk.

A film egy fizikai korlátokat nem ismerő hidegháborús kémfilmnek, de egy családi drámának is betudható. Az első negyedóra rendkívül erős, akciódús nyitányt szolgáltat, ezután azonban mintha kicsit elfogyna a tudomány. Próbálnak drámát kanyarítani a moziból, de ez sajnos nem sikerül. Ehhez ugyanis elengedhetetlen lenne egy, a Marvel korábbi filmjeit idéző, pattogós szóváltásokkal teli szövegkönyv, ami most elmarad. A harcjelenetek minősége pedig közel sem emelkedik ki az átlagos Marvel-produkciók közül.

A cselekmény, miután Budapestre téved, át is veszi a magyar életérzést. A Nyugati aluljáróba bezuhanó autó egy Princess pékség elé csapódik le, Florence Pugh karaktere, Yelena egy tüske felessel fertőtleníti le a nyílt sebét. Az ilyen jelenteket szívesen néztem volna még tovább. 

A film legnagyobb hibája igazából az, hogy sokkal inkább érződik a Marvel kötelező körének, mint egy önmagában is karakteres, egyedi szuperhősmozinak. Narratív bukfencek és egybites párbeszédek bőven akadnak a filmben, azonban mindezek ellenére megéri megnézni azoknak, akik még mindig gyerekként tudnak rajongani a képregényfilmekért. Sőt még azoknak is, akik csak egy egyszerű popcorn-mozira vágynak. Scarlett Johansson méltó alakítással búcsúzik a filmtörténelem egyik, ha nem legnagyobb franchise-ától.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version