Kiemelt hírek
Négy magyar film a cannes-i programban
A filmes világ idei legjelentősebb eseményének ígérkezik a pandémia miatt tavaly elmaradt, idén pedig két hónappal elhalasztott 74. cannes-i filmfesztivál.
Ez az első olyan nagy nemzetközi kulturális esemény, amelyet újra hagyományos módon, az alkotók és a szakmai közönség személyes részvételével rendeznek meg.
„A járványt még nem győztük le, az óvatosság marad érvényben. A vörös szőnyeg tetején általában megöleljük egymást, idén viszont nem lesz ölelgetés. De ugyanolyan meleg szívvel fogadunk mindenkit” – mondta Thierry Frémaux fesztiváligazgató egy interjúban.
A fesztiválra benevezett több mint kétezer film közül nyolcvan kapott meghívást a hivatalos programba, köztük négy magyar alkotás.
Enyedi Ildikó A feleségem története című legújabb játékfilmje az Arany Pálmáért versenyezhet, míg Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába válogatták be. Mindkét alkotást július 14-én mutatják be.
Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a Cannes-i bemutató elnevezésű új programban július 11-én vetítik, itt a fesztiválra rendszeresen visszatérő, már elismert alkotók innovatív munkáinak adnak helyet. A restaurált filmklasszikusok, a Cannes Classics programba ezúttal Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmje kapott meghívást, amelyet július 12-én láthat a fesztiválközönség.
A versenyprogramban Enyedi Ildikó filmje mellett 23 alkotás versenyezhet a fődíjért, köztük a korábban már Arany Pálmát elnyerő Apicsatpong Viraszethakul thaiföldi rendező angolul forgatott, Memoria című alkotása Tilda Swintonnal és Jeanne Balibarral a főszerepben, az olasz Nanni Moretti Tre Piani című filmje, valamint olyan ismert rendezőknek, mint a francia Jacques Audiard-nak a párizsi vietnámi közösségben játszódó, Les Olympiades című drámája, vagy az Oscar-díjas Spotlight – Egy nyomozás részletei című film rendezőjének, az amerikai Tom McCarthynak Marseille-ben forgatott filmje (Stillwater) Matt Damonnal a főszerepben. Versenyben lesz a szintén amerikai Sean Penn (Flag day) és Wes Anderson (The French Dispatch), a holland Paul Verhoeven (Benedetta) és a francia Leos Carax (Annette) legújabb filmje is. Ez utóbbi díszbemutatójával veszi kezdetét a fesztivál kedd este, az Oscar-díjas Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben.
A versenyben a vendéglátó franciák hét alkotással képviseltetik magukat, ezek közül hármat nő rendezett, és először kapott meghívást bangladesi és haiti film. Iránt ismételten Aszgar Farhadi fogja képviselni (Egy hős), és a szervezők azt remélik, hogy a tavaly feltételes szabadságvesztésre ítélt Kirill Szerebrennyikov orosz rendező a továbbra is érvényben lévő külföldre utazási tilalom ellenére eljöhet új filmje (Petrov’s flu) cannes-i premierjére.
A Spike Lee amerikai filmrendező által vezetett kilenctagú, női többségű nemzetközi zsűri a július 17-i záró gálán adja át a díjakat.
A fesztiváligazgató szerint a benevezett filmek közül viszonylag kevés foglalkozik a járványhelyzet okozta bezártság, veszteség és újrakezdés kérdéseivel, a válogatásban helyet kapó alkotások középpontjában elsősorban a kortárs társadalmi és identitáskeresési kérdések állnak.
A fesztivál idén először külön programot szentel az éghajlatváltozás és a környezetvédelem problémájával foglalkozó alkotásoknak, a téma ugyanis egyre meghatározóbb a kortárs filmművészetben, a francia Louis Garrel például egy „klímakomédiával” érkezik.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!