Kiemelt hírek
Leszereplő halálcsoport és csontzene
Összefoglalónk az Európa-bajnokság utolsó, keddi nyolcaddöntőiről.
Nem maradt senki a halálcsoportból
Az Európa-bajnokság keddi rangadójának ígérkezett az angol–német nyolcaddöntő – a ziccereiket a hazaiak lőtték be, így kiejtették a tizenhat év után búcsúzó szövetségi kapitány, Joachim Löw csapatát.
Néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy akár a német, akár az angol válogatott háromvédős rendszerben lépjen pályára – Joachim Löw már a korábbi meccseken is ezt a felállást választotta, Gareth Southgate csapatától viszont most láttuk először ezt a formációt a tornán. A két válogatott taktikája a mérkőzés jelentős részében kioltotta egymást – a meccs jó iramban, de igazi ziccerek nélkül csordogált. Az első félidőben az angolok részéről Sterling, a túloldalon Werner került komolyabb helyzetbe, pontrúgásokból inkább a hazaiak veszélyeztettek. A csapatok már csak azért sem szívesen kockáztattak, mert mindkét fél apellálhatott arra, hogy amennyiben itt továbbjutnak, viszonylag könnyű sorsolás vár rájuk: az út a svéd–ukrán, majd a cseh–dán meccs győztesén keresztül vezet a döntőbe. A hangulatra viszont nem lehetett panasz: a televízión keresztül is jól hallatszódott, mennyit jelent, hogy az angolok az eddiginél jóval több embert engedtek be a Wembley-be.
A második félidő elején könnyedén megszerezhette volna a vezetést Németország, de Havertz kapáslövése után Pickford kapus parádésat védett. A mérkőzés egyik kulcspillanata a 69. percben következett el, mikor az angoloknál Saka helyére a sokak által a kezdőbe követelt Jack Grealish érkezett, aki némi dinamizmust és ötletességet vitt a hazaiak játékába. Ő adott kulcspasszt beállása után alig több mint öt perccel a bal szélen megiramodó Shaw-nak, aki középre passzolt, a remekül érkező Sterling pedig megszerezte csapata, és egyben saját harmadik gólját a tornán. A maradék negyedórában Németország magasabb fokozatra kapcsolt, mégsem saját erejéből, hanem az angol gólszerző veszélyesen eladott labdájából jutott igazán komoly ziccerig, Müller azonban mellégurított. Az angolok válaszul a 86. percben egy kontrából megduplázták előnyüket: az első gólhoz hasonló szituációban ezúttal Grealish adott be, Harry Kane pedig egy remek fejessel megszerezte első Eb-gólját. Anglia hálója továbbra is érintetlen a tornán.
Ukrán diadal csontzenére
Az Európa-bajnokság utolsó nyolcaddöntőjén Ukrajna egy, a hosszabbítás hosszabbításában szerzett góllal intézte el Svédországot egy harcos meccsen, ahol a játékosok saját testi épségüket sem kímélték.
Aki az Európa-bajnokságot elsősorban az egymásnak feszülő sztárjátékosok miatt követi figyelemmel, aligha ült nagy lelkesedéssel képernyő elé az utolsó, Ukrajna–Svédország nyolcaddöntőre, aki viszont ezt a meccset választotta kedd esti kikapcsolódásként, valószínűleg pontosan azt kapta, amire számított. Két hasonló képességű, alapvetően a védelmében bízó csapat esett egymásnak kedd este – Ukrajna és Svédország válogatottja pedig a szerencsére sem panaszkodhatott, hiszen aligha kaphattak volna ennél kedvezőbb párosítást. A svédek valamivel jobban meg is dolgoztak érte, szemben a hárompontos ukránokkal, veretlenül nyerték meg kvartettjüket – ezzel együtt a csoportkörben produkált átlag 35 százalékos labdabirtoklásuk után némileg meglepő volt, hogy inkább Janne Anderson gárdája irányítja a mérkőzést. A 27. percben mégis a gyengébbnek tűnő csapat szerezte meg a vezetést: Jarmolenko csodás átadása után Zincsenko bombázott a hosszú sarokba.
Forsberg egyenlítő találatára a félidő hajrájáig kellett várni: a svéd támadó egy megpattanó lövéssel szerezte meg negyedik meccsén a negyedik gólját. És a második játékrészben könnyen mesterhármasig juthatott volna, de a glasgow-i kapufa két ízben is elrontotta az estéjét – előtte a másik oldalon Szidorcsuk is a lécet találta telibe. A rendes játékidő végére a csapatokkal együtt elfáradt a meccs is – lélekben már mindenki a hosszabbításra (és talán a tizenegyesekre) készült.
A ráadás harminc percében ritkán látható csontzene vette kezdetét, először is azzal, hogy Danielson brutális belépője után Besedin szenvedett súlyosnak tűnő sérülést – a svéd játékos meg is kapta megérdemelt piros lapját. Majd többségében ártatlannak tűnő szituációk után sorban maradtak a füvön a két csapat játékosai – komolyan kellett aggódni, hogy senki ne szenvedjen maradandó károsodást. És amikor már tényleg mindenki csak erre figyelt, a hosszabbítás hosszabbításában Zincsenko remekül adott be, a frissen beállt Dovbik pedig a kapuba bólintott. Az ukránok a legjobb nyolc között – talán maguk sem tudják, hogyan.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!