Kiemelt hírek
2 x 3–3; dráma és bombameglepetés
Összefoglaljuk, mi történt tegnap, az Európa-bajnokság talán eddigi legizgalmasabb napján.
Óriási horvát, majd spanyol hajrá
A Horvátország–Spanyolország találkozón szinte minden megtörtént, ami futballmeccsen megtörténhet: kapitális hibák és gyönyörű megmozdulások, kihagyott ziccerek, gólok a semmiből, összeomlás és feltámadás.
Mindjárt az első találat döbbenetesre sikerült: a 20. percben a labdát szokás szerint nagy arányban birtokló és helyzeteit elszórakozó spanyol válogatott rekordfiatal középpályása, Pedri a félpályáról adott haza Unai Simón kapusnak, aki nem tudta lekezelni a játékszert – egy–null a lövésig sem jutó horvátok javára. Szomszédaink néhány percig vérszemet is kaptak, aztán fokozatosan helyreállt a világ rendje, és a spanyol nyomás egyenlítést hozott: Sarabia talált be a sokadik lepattanóból.
A második félidőben úgy tűnt, kijön a tudásbeli különbség, és a jóval fiatalabb spanyol gárda bedarálja a horvátokat: az 58. percben Azpilicueta, a 77.-ben Ferrán Torres talált a kapuba – a kettő között Unai Simónnak volt egy akkora bravúrja, ami (kis híján) feledtette az öngólját. A spanyolok harmadik góljánál a fiatal horvát védő, Gvardiol bambult el érthetetlenül: éppen frissítőt vett, mikor a gólszerző megiramodott. De nem volt még vége. Ha Horvátország a mutatott játéka alapján nem is, a kitartása alapján megérdemelte az egyenlítést: két csereember, Orsic és Pasalic szinte a semmiből talált be – utóbbi már a rendes játékidő hosszabbításában.
Sőt a plusz harminc perc elején még Kramaric is kihagyott egy ziccert – sokba került, mert az ezidőtájt teljesen megzavarodott spanyolok hamarosan megrázták magukat, és újra kétgólosra növelték előnyüket. Morata is mutatott valamit abból, miért játszik rendre nagycsapatokban – az ő, illetve Oyarzabal góljával alakult ki az 5–3-as végeredmény.
Deja vu bombameglepetéssel
Nem túlzás, hogy – a magyar meccseket leszámítva – a hétfői volt az Európa-bajnokság eddigi legizgalmasabb játéknapja. Pedig mintha ismétlést néztünk volna: az esti mérkőzésen is már a meccs első negyedében megszerezte a vezetést az előzetesen esélytelenebbnek tartott csapat: Seferovic bólintott a franciák kapujába. A gólt ugyanakkor nem követték védelmi megingások, a svájci csapat az egész meccsen szervezetten és egymásért küzdve futballozott, sőt a második félidő elején megduplázhatta volna a vezetését: büntetőhöz jutott. A franciák kapusa, Lloris azonban hatalmas bravúrral fogta Rodriguez tizenegyesét, ez pedig új erőt adott a galloknak: a félelmetes (de ezen a meccsen csak ritkán villanó) Griezmann–Mbappé–Benzema trió három percen belül kétszer játszotta át a védelmet, a Real Madrid csatára pedig nem hibázott. Pogba bombagólja után már mindenki csak viccből tette fel a kérdést: na, vajon az lesz, mint a horvát–spanyolon? Aztán Seferovic újabb gólt fejelt, és a 90. percben a csereként beállt Gavranovic is gyönyörűen lőtte ki a hosszút – és tényleg az lett, pedig a hármas sípszó előtt még Coman is kapufáig jutott a franciáknál. A hosszabbítást fizikálisan remekül bírta Svájc, a büntetőrúgásoknál pedig már náluk volt a lélektani előny. Lloris nem is tudott többet fogni, az utolsó körben hibázó Mbappé pedig negatív hős lett – az Európa-bajnok után nagy meglepetésre kiesett a világbajnok is.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója