Magyarország
Robbanótestet emelnek ki a Dunából a Lánchídnál
Vasárnap délelőtt egy feltételezett robbanótestet emelnek ki a Dunából a honvédségi tűzszerészek, emiatt a Lánchíd környékén forgalomkorlátozások lesznek.
Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje pénteken elmondta: a feltételezett II. világháborús robbanótestet a budapesti Széchenyi Lánchíd közelében lokalizálták a Duna medrében.
A vasárnapi tűzszerészi munkálatok idejére mintegy 300 méter sugarú körben kell majd kiüríteni az érintett területet – tette hozzá.
A rendőrség a honlapján azt írta: a vasárnapi bombakiemelés miatt kiürítik a Clark Ádám téren a Clark Hotelt, valamint a Bem rakpart 1-5. szám alatti épületek Duna felőli oldalát.
A zárás idejére a Dunán vasárnap reggel 7 órától hajózási zárlatot vezetnek be, és reggel 6 órától 15 óráig lezárják a Lánchíd mellett a Széchenyi tér teljes területét, a Dorottya utcát, a Pesti alsó rakpartot, a Széchenyi felső rakpart egy szakaszát, a Budai alsó rakpart egy szakaszát, az Alagutat és az Alagút utca egy szakaszát, továbbá a Lánchíd utca–Ybl Miklós tér–Apród utca útvonalat.
Szintén lezárás lesz az Apáczai Csere János utca, a József Attila utca, a Vigyázó Ferenc utca, az Akadémia utca, valamint a Fő utca egy-egy szakaszán.
police.hu / MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!