„Kíváncsi voltam, lehet-e az érintésen keresztül látni”

Interjú Hód Adrienn koreográfussal.

Hód Adrienn koreográfus az egyik szervezője az Under500 fesztiválnak, amit június 19-20-án tartanak az egykori lágymányosi CAOLA-gyárban kialakított, több színháztermet, galériát is magában foglaló Artus Stúdióban. Szombat este itt látható társulata, a HODWORKS Sunday című, tabukat döntő, vaskos humorú, velőtrázóan fizikális előadása.

*

Miért kezdtek épp a pandémia közepén fesztivált szervezni?

Tavaly nyáron, miután minden fellépést és turnét lemondtak, a színházak már ki se nyitottak, többen együtt voltunk, és arról beszélgettünk, hogy csináljunk egy fesztivált, ahol megtarthatjuk az elmaradt előadásokat, megmutathatjuk a kész, sőt akár a készülő darabjainkat. Akkor vezették be az 500 fős létszámstopot, innen kapta nevét a fesztivál. Az elsőn egy baráti kör, akik szakmailag is hasonló pályán mozognak, tíz produkciót mutatott be. Ezt minden támogatás nélkül tettük, csak a jegybevételt elosztva egymás között. Az előadók jól összefonódtak a nézőkkel, végig beszélgettek egymással, igazi közösségi élmény volt. Utána jött az ötlet, hogy folytassuk, ezért pályáztunk és nyertünk támogatást is, amit megint egyenlő arányban osztunk el egymás között. Idén két naposra bővült a program: 18 előadás – ebből 5 ősbemutató –, két koncert, és egy kis partizás is lesz mindkét nap végén, de hosszabb távú terveink is vannak a fesztivállal. 

Koreográfusként hogyan dolgozott a lezárások alatt?

Mi bejártunk a próbaterembe a HODWORKS-szel. Még végig tudtuk csinálni az Amber című előadásunk próbafolyamatát, de a premier már átcsúszott őszre, szeptember 7-8-án lesz a Trafóban. Három pár játssza, rendkívül intim duettekben. Hasonlóan a Pirkad című darabunkhoz, itt is a két test egymásra fókuszálása van és egy belső figyelmi munka. A Még egy táncelőadás teljes ellentéte, ahol az előadók a nézőkön „csüngenek, függnek.” Itt viszont a táncosok majdnem végig csukott szemmel mozognak, mert arra voltam kíváncsi, lehet-e az érintésen keresztül látni. A próbateremben néha azon agyaltam, egyáltalán szabad-e tőlük azt kérnem, menjenek még közelebb egymáshoz, miközben kint mindenki maszkot hord és távolságtartás van. Furcsa helyzet, hogy bár erős külső szabályok vannak, sok mindent nekünk kell eldönteni. Online térben mozgással foglalkozni praktikusan nem tudtam, de sokat dolgoztam pályázatokon, projektek előkészítésén. Emellett elkezdtük a felkészülést és a meghallgatásokat egy új kreációra, amire a Theater Bremen kért fel. 

Másodszor hívják meg Brémába, 2019-ben a Coexist című darabot csinálta részben a saját, részben az ő társulatukkal. Mire kapott most megbízást?

Szabad kezet kaptam, az volt a felkérés, hogy nem-normatív testekkel is dolgozzak. Előtte többször konzultáltunk a téma egyik nemzetközi szakértőjével, Gustavo Fijalkowval, aki felvilágosított, hogy ez mennyire ingoványos terep. Utána azt tudtam, mit nem akarok csinálni. Például nem akarom őket felzárkóztatni a többi táncoshoz, hogy a nézők az ügyességüket, mozgékonyságukat csodálják, mint valami cirkuszi mutatványt. Így jobban nyitottam azok felé, akiknek mondjuk komoly mozgássérülésük is van, és bár a testük limitált, önállóan gondolkodnak, van elképzelésük arról, mit szeretnének a színpadon csinálni. Szerintem bátrabban és messzebbre is mennek, ha érzik, hogy ez róluk szól.

Mire kell figyelni az előadás etikusságát, politikai korrektségét illetően?  

Az előadásaim után az ép táncosokkal kapcsolatban is mondták már nekem, hogy úristen, milyen helyzetbe hoztam őket a színpadon. A sérültekkel még óvatosabban kell bánni, például a színpadi meztelenséget illetően. Kérdés, hogy látni kell-e a nézőnek a gesztust, hogy ő maga vetkőzik le? Vagy ha egyedül nem tud, ki vetkőztesse le? Egyáltalán ki kell-e írni a színlapra, hogy sérültek? Hiszen azt se írjuk ki, ha az egyik táncos színesbőrű. Ők is művészek, nem akarnak megkülönböztetést. 

Mikor kezdődhet Brémában a próbatermi munka?

Remélem, még az idén ősszel, de a bemutató biztosan átcsúszik 2022-re. A németek már tavaly márciusban szóltak, hogy december végéig náluk nem lesz előadás, csak úgy, ha a produkcióban nincs érintés, és táncosok közt legyen 1,5 méter távolság. Ha intenzívebb a mozgás, 3 méter, ha izzadnak is, 7 méter – így kábé ketten maradhattak volna a színpadon. Majd úgy csináljuk, ahogy az aktuális szabályok előírják. Lehet, hogy a nézőktől továbbra is tartani kell a 3 méter távolságot, lehet, hogy már nem.  

A távolságtartási szabályok különösen abszurdnak hatnak a tánc világában. A HODWORKS több előadásában ráadásul az előadók a nézők között is mozognak, nem válik el élesen nézőtér és színpad. A pandémia előtt rengeteget turnéztak, az újranyitás óta visszajöttek a külföldi meghívásaik?

Egy részük igen, a nyáron még 5-6 előadásunk lesz. Sokat visszamondtak, Spanyolországban például most inkább a helyi művészeknek akarnak lehetőséget adni. Koppenhágába, Berlinbe, Velencébe mehetünk, de kérdéses a nézők száma még. Hong-Kongba most csak online jutunk el a Szólók című előadásunkkal. Eddig két előadásunk zuhant bele a covidba, mindenhol összetorlódott a műsorterv, és ki tudja mennyi idő még, mire nagyjából rendeződnek a sorok. Közben most erősen gondolkodom azon, hogy ha egy „régi,” akár csak egy 1-2 éves darabbal turnézunk, hol kapcsolódik ez a mai körökhöz? Oké, hogy jó előadás, de az embereket a ma érdekli, és hogy hol ütközik ez az ő pillanatukkal. Iszonyat sok és intenzív, amiben most benne vagyunk, a lezárások, a vírus, a politikai helyzet, és bár a covid kicsit háttérbe tolta, mi lesz, ha az ökológiai válság még erősebben berobban? Nekünk művészeknek sokkal gyorsabbnak, ápdétebbnek kellene lenni, hogy a kortárstánc releváns tudjon maradni, rezonáljon azzal, amit az emberek maguk körül látnak. Vagy ragaszkodhatunk a repertoár-játszáshoz, és históriákat fogunk bemutatni, mint a klasszikus balett?

*

Névjegy: Hód Adrienn az egyik legkeresettebb magyar kortárs koreográfus, kísérleti mozgással és improvizációs eszközökkel dolgozik. 2007-ben alapított társulatával, a HODWORKS-szel készített előadásait többször beválogatta az év húsz legjobb nemzetközi előadása közé az Aerowaves előadóművészeti platform; itthon négyszer kapta meg a legjobb kortárs koreográfiának adott Lábán Rudolf-díjat. Dolgozott filmeken – köztük az Oscar-díjas Saul fián –, színházi előadásokon, reklámokon és videoklipeken.

Az interjút készítette: Bálint Orsolya