Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

McFly nem nyuszi

Létrehozva:

Fotó: AFP / Valerie Macon

Ma 60 éves Michael J. Fox.

Michael J. Fox az egyik legnépszerűbb, legszeretettebb fiatal hollywoodi színész volt, mikor váratlanul bejelentette, visszavonul a színjátszástól, mert Parkinson-kórban szenved. A hír villámcsapásként érte a rajongóit és a kollégáit, ő azonban már 7 évvel korábban megtudta, hogy a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan beteg. A színész, író és aktivista 1961-ben, a kanadai Edmontonban született, ma ünnepli 60. születésnapját.

Hokijátékos szeretett volna lenni, ami egy kanadai kisfiútól nem is meglepő. Tiniként már annyira vonzotta a színjátszás, hogy a szülei nélkül is eljárt meghallgatásokra, végül a középiskolát is otthagyta, hogy Los Angelesbe menjen szerencsét próbálni. Energikussága és sokoldalúsága miatt hamar felkapták a filmesek: a gördeszkázástól a gitározásig, a szörfözéstől a táncig bármit kérhettek tőle. Erős jelenléte volt a filmvásznon, és a kisfiúsan sármos, vicces srácot a legtöbb amerikai szülő is szívesen elfogadta volna vejének, ha már a lányok megőrültek érte.

A Vissza a jövőbe-sorozat, amelyben Marty McFlyt, az időutazó tinédzsert alakította, a 80-as évek egyik legnagyobb filmsikere volt, de ő is csak nemrég kezdte megérteni, miért vált kultfilmmé. „Ha megnézi egy mai tinédzser, ő is érteni fogja. A mondanivalója időtlen, pedig az időről szól” – mondta a Guardiannek. Végtelen sok popkulturális hivatkozás is született a filmekre, a Rick és Morty című rajzfilmsorozatig bezárólag. 

A Doc Hollywood című vígjáték forgatásán vette észre, hogy a bal kisujja rendszeresen zsibbad. Kivizsgálás után közölték vele a tragikus diagnózist, hogy Parkinson kórja van. Az eltelt 30 év alatt lassan megtanult együtt élni a betegséggel, most is a bal oldalát kínozza a Parkinson-kórra jellemző remegés és izommerevség. Hét évvel később azért vonult vissza, mert már a filmvásznon is látszottak ennek jelei, ezért kiszállt a Spin City sorozatból, amivel három Arany Glóbuszt és egy Emmyt nyert. 

Személyiségét az optimizmus és a pragmatizmus jellemzi: a Parkinsonra azt mondja, „ajándék, ami folyamatosan elvesz.” Például ennek köszönheti, hogy abbahagyta az ivást, ami megmentette a házasságát. Továbbá lemondott olyan filmszerepekről, amikre csak elpazarolta volna a tehetségét. De belegondolni is nehéz, milyen lehetett 29 évesen, egy ígéretes karrier elején, friss házasként és egy 3 éves kisgyermek apjaként megkapni a diagnózist, amiről az emberek sokáig azt hitték, csak az időseket sújtja.

Rengeteget köszönhet feleségének: a színésznő Tracy Pollannel a Családi kötelékek című szitkom forgatásán ismerkedtek meg. A sorozatban már együtt jártak, mikor összejöttek; 33 éve házasok, és négy gyereket neveltek fel. Fox ezek után közölte feleségével, „nem akarok több gyereket, csak egy Valiumot!” 

Segítette őt az életben a vagyon, amit már pályája elején megszerzett, és amiből létrehozta a Michael J. Fox alapítványt, hogy a Parkinson lehetséges gyógymódjait kutassák, amihez már több mint 1 milliárd dollárt gyűjtöttek össze. Tíz éve még bizakodó volt, hogy az áttörés még az ő életében megtörténik, mára belátta, hogy valószínűleg nem így lesz. 

A reményt nem adja fel, pedig már több műtéten és szerencsétlen baleseten is túl van. Már nem tud játszani kedvenc gitárján, egyre többször kell kerekesszéket használnia, már nem tud gépelni vagy üzenetet írni, a könyveit diktafonra „írja.”  Bár lassan minden egyes lépés kihívás számára, szerencsés embernek vallja magát, ezt a címet adta 2002-ben megjelent memoárjának is. A humora azonban nem hagyta el, Trump elnökségét úgy jellemezte: „ez maga a Vissza a jövőbe, hiszen Biff az elnök!”

Bálint Orsolya 

Legnépszerűbb cikkeink