Magyarország

A Debrecen és a Gyirmót jutott fel az NB I-be

Published

on

A Debrecen az NB II bajnoka | Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Egy papírforma, egy bravúr.

Az utolsó pillanatokig kiélezett csata folyt a labdarúgó NB II-ben az első két hely megszerzéséért. Ez nem is csoda, hiszen ez a két helyezés jelenteti az NB I-es tagságot. A legjobbak közé a Debrecen és a Gyirmót jutott fel, míg a Vasas bronzérmével lemaradt a feljutásról.

A Debrecen egy évvel ezelőtt esett ki az NB II-be, ám a vezetők egyértelművé tették: céljuk nem is lehet más, mint az azonnali feljutás. Erre komoly pénzt is áldoztak, elég csak Dzsudzsák Balázs érkezésére gondolni. A Loki idei büdzséje az NB I-ben is a jobb költségvetések közé tartozna, és ez aranyérmet ért. Még úgy is, hogy menet közben meglepő módon edzőt cserélt a csapat, Kondás Elemér helyére az a Huszti Szabolcs került, akinek nemhogy végzettsége, de semmilyen edzői tapasztalata sem volt. Őt az a Toldi Gábor segítette, aki korábban a Fehérvár NB III-as csapatánál dolgozott. Huszti egyébként nem is nyilatkozik, mindig Toldi Gábor teszi ezt meg helyette, ő is csak szűkszavúan. Mondhatnánk, hogy nem a szavak, hanem a tettek emberei, de dolgozzanak bármilyen jól, a Loki aranyéméhez kellett a Nyíregyháza segítsége is, amely az utolsó előtti fordulóban legyőzte az addig listavezető Vasast. Persze, ez már nem számít, a lényeg az, hogy a Loki megnyerte a bajnokságot, és ezzel visszatérhet az NB I-be. 

Egészen elképesztő tavaszi szezont mutatott be a Gyirmót. A Csertői Aurél vezette társaság idén az 5. helyről indulva, veretlenül ért oda az NB II-es bajnokság második helyére, melynek köszönhetően öt év szünet után jövőre újra az NB I-ben szerepelhet majd. 

„Először azt hittem, hogy nincsenek csodák, de úgy néz ki, hogy mégis vannak. Nagyon örülök, megérdemelte a csapat. Extra teljesítményt nyújtottunk ezen a tavaszon, nem is tudok olyan szavakat használni, magasztos eszmékről beszélni. Azt gondolom, hogy le a kalappal mindenki előtt. Az egyik alapja egy jó csapatnak, hogy mentálisan ott kell lenni. Nem inogtunk meg, pedig voltak rossz periódusaink. Bizonyos helyzetekben is fel tudtunk állni, nagyon erős volt ebben a szezonban a csapat és ennek meg is lett az eredménye. Tisztában voltunk azzal, hogy hátrányban vagyunk, ezért nincs hibázási lehetőségünk. Mindig csak a következő mérkőzésre összpontosítottunk, és vártuk, hogy az ellenfeleink hibázzanak. Ez megtörtént, úgyhogy csodálatos tavaszunk volt. A bravúr kategóriájába tenném ezt a szezont” – mondta az utolsó, Békéscsaba elleni 4-0-ra megnyert mérkőzés után Csertői Aurél. 

Ami a Vasast illeti: az angyaföldiek csak magukat okolhatják azért, mert nem jutottak fel az NB I-be. Egészen az utolsó előtti fordulóig a saját kezükben volt a sorsuk, hiszen vezették a bajnokságot. Ám akkor vereséget szenvedtek Nyíregyházán, és ez az első osztályú tagságukba került.

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version