Szilágyi János most nem tanít, de örömmel tenné

Minden idők egyik legismertebb magyar médiaszemélyisége ült csütörtökön szemben dr. Csernus Imrével a Maflás vendégeként.

„Már elég foghíjas a naptárom, kevés tennivalóm van, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni. Annál is inkább furcsa érzés, mert az volt az életem, hogy jövök-megyek, beszélgetek az emberekkel, nyüzsgöm. Ez megszűnt. Most viszont el kell terveznem, hogy mivel töltsem el az időm, hogy az múljon is. Este jobban érzem magam, mert nagyon szeretek olvasni, de reggel mindig meglep, ha üres aznapra a naptárom. A pandémia idején különösképp lassan teltek a napjaim, bár néha felkérnek egy-egy újságcikk, interjú megírására.” 

A csütörtöki Maflásban Szilágyi János azt éreztette Csernus doktorral, hogy hiányzik neki a pezsgés, a klasszikus riporteri életmód. 

„Most, hogy újraindult szerdánként a Halló, itt vagyok, ismét elkezdődött valami körülöttem és velem. Ez nagyon jó érzés. Eddig két adásunk volt, és nagy meglepetésemre sokan telefonáltak. Volt olyan hölgy, aki bokszolni kezdett, amikor kiderült, hogy Parkinson-kóros. De betelefonált a Mackómama becenevű Valika is, aki több mint húszezer plüssmacit gyűjtött negyven év alatt. Az ilyen hívások hallatán azonnal kíváncsi leszek, hiszen született riporter vagyok”. 

Az élő legenda Csernus kérdésére elmondta, hogy május 3-án tartotta a 85. születésnapját, de nem szereti sem a születésnapokat, sem a karácsonyokat. „Ebben az életkorban az a fura, hogy 

sokat gondolok a halálra, viszont nem félek tőle. 

Azt viszont tudom, amikor eljön majd az idő, meg fogok ijedni. De nem is a halál foglalkoztat leginkább, hanem az, hogy mivel lehet terveznem. Vajon 3 napom van még hátra, vagy három évem? Érdemes-e lekötnöm egy nyaralást három hónap múlva, avagy sem? Az foglalkoztat leginkább, milyen érzés az, amikor nem leszek. De persze ismerős az egész, hiszen alvás közben ugyancsak nem vagyunk jelen, kikapcsol az agy.” A riportert nem a halál ténye foglalkoztatja leginkább, hanem az zavarja, hogy az utóbbi években hanyatlani kezdett a memóriája. „Előttem áll ez a sárga valami, és nem ugrik be azonnal, hogy bögrének hívják. Naponta legalább tízszer megtörténik velem, hogy nem jutnak eszembe a szavak. Rettentően zavar, dühöngeni tudnék ilyenkor, miközben a feleségem állandóan vigasztal emiatt. Egyszer megtörtént velem, hogy ugyanabban a társaságban voltam egy színművésszel, aki régi jó barátom. Odahajoltam hozzá, hogy adjon tüzet, de nem jutott eszembe a neve. Azzal vágtam ki magam, hogy »művészkém, kérek tüzet!«. Megrázó élmény volt. Belegondoltam, vajon az is megtörténhet, hogy legközelebb a feleségem neve nem ugrik be?”. A riporter felkeresett egy neurológust is a problémájával, aki alaposan kivizsgálta. „Miután mindenféle tesztet megcsináltatott velem, megnyugtatott, hogy nincs Alzheimer-kórom, ez az öregkorral jár. Márpedig én azt vallom, az emlékek maguk az élet.”

Csernus Imre azt is megkérdezte, hogy Szilágyi miért nem adja át a tapasztalatait, miért nem tanít. „Korábban tartottam néhány kurzust, és nagyon élveztem az oktatást. De valamiért elmaradoztak ezek a meghívások, talán a pandémia miatt. Pedig nagyon nagy örömet okoz a tanítás” – felelte az újságíró. 

A műsorvezető-pszichiáter szerint sosem késő megújulni, Csernus szerint itt az ideje, hogy oktató videósorozatot indítson Szilágyi János az újságírás fortélyairól. „Hazafelé a kocsiban elgondolkozom az ötletem. Nagyon tetszik! Lehet, hogy megveszem tőled!” – érkezett a válasz.

168.hu / PH