Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Hamarosan újra jön a Maflás!

Létrehozva:

Dr. Csernus Imre túlzás nélkül az ország legismertebb pszichiátere, aki a 168 óra online műsoraiban már több hírességet is kezelésbe vett. A Maflás című műsorában olyan hírességek fordultak meg, mint Majka, Király Linda vagy éppen az ország egyik legismertebb rádiós műsorvezetője, Sebestyén Balázs. Az eddigi adások legjobb pillanatait válogattuk össze.

Szembenézett a halállal

Majoros Péter a doktorral való beszélgetés során elmondta, régóta tart a betegségektől, de a koronavírus-fertőzése óta még komolyabban betartja az óvintézkedéseket. Saját bevallása szerint épp a hipochondriának köszönheti azt, hogy nem lett drogfüggő vagy alkoholista a sikerek hatására. Elmondása szerint ugyanis nem tud két egymást követő nap alkoholra nézni. Majka azt is elmondta, hogy a „betegségparáját” édesapja halálához tudja visszavezetni. „45 éves volt, amikor végzetes szívinfarktust kapott, én pedig most 42 éves vagyok” – mondta. Koronavírus-fertőzéséről elmondta, hogy tulajdonképpen farkasszemet nézett a halállal, ugyanis kétoldali tüdőgyulladása és mellhártyagyulladása is volt.

Majoros Péter ( Majka ) volt Csernus Imre vendége a Lelkifröccs c. műsorban. 2021. 04. 20. Fotó: Merész Márton

Hiányzik a pezsgés

„Reggel mindig meglep, ha üres aznapra a naptáram, a pandémia idején pedig különösképp lassan teltek a napjaim” – mondta a rádiós veterán, Szilágyi János, majd hozzátette: nagyon hiányzik neki a klasszikus riporteri életmóddal járó pezsgés. A 85 éves riporter elmondta, furcsának tartja, hogy az évek múlásával egyre többet gondol a halálra, de elmondása szerint azt figyelte meg magán, hogy egyre kevésbé fél tőle. „Az foglalkoztat leginkább, milyen érzés az, amikor nem leszek” – mondta, bár szerinte alvás közben is valami hasonló érzés lehet az emberben. A „Halló, itt vagyok!” legendásan szókimondó műsorvezetőjét elmondása szerint inkább az zavarja az idős korban, hogy hanyatlani kezdett a memóriája. Zárásként pedig elmondta, kifejezetten élvezte, amikor fiataloknak taníthatott újságírást, azonban a pandémia hatására már nem érkeznek hozzá ilyen felkérések. Azt azonban nem zárta ki, hogy videós formában oktasson újságírást.

Fotó: 168 archív

Nem barátkozik

Sebestyén Balázs, az ország legismertebb rádióműsorának vezetője Csernus doktornak elárulta, hiába mozog évtizedek óta a médiában, kizárólag a gimnáziumi éveiből vannak barátai, akikkel viszont nagyon szoros kapcsolatot ápol. „Nincs az elmúlt 20 évből se barátom, még haverom sem…. Egyszerűen nincs időm se üzemeltetni, se hazudni” – jelentette ki őszintén a műsorvezető. A műsor során a gyermeknevelésről is szó esett, melynek kapcsán Sebestyén Balázs elmondta, nem gondolja úgy, hogy mindent meg kell adni egy gyereknek, ugyanis ő is megharcolt a sikerekért. Ugyanakkor jelezte, hogy fiával, a 12 éves Benettel már megértette, hogy mindent meg lehet oldani, de fő az őszinteség. Hangsúlyozta: nem a szülőnek a dolga, hogy megoldja a gyerek problémáját, hanem rá kell vezetni a megoldásra. „A gyerek nem a minősítést akarja hallani. Ha egy kamasz megérzi, hogy te érted és megérted, amit ő mit érez, megnyugszik. Csak hallgasd meg, amit mondani akar, az már fél siker” – jelentette ki.

A duci kislány Bronxból

„Én voltam az a duci kislány Bronxban, aki nem találta a helyét. Aztán jött a zene, és elkezdtek másképp bánni velem” – mondta Király Linda Csernus Imrének a Maflás című műsorban. Véleménye szerint valójában most fizeti meg annak az árát, hogy régen figyelmen kívül hagyta a lelki problémáit – ennek hatására alakultak ki a rendellenességei. „Agyalapi mirigyes adenómám lett, pajzsmirigybeteg lettem, és felborult a hormonháztartásom. Végül 2019-ben fogtam padlót” – mondta az énekesnő, hozzátéve, hogy ekkor már 120 kiló volt és folyamatosan alvászavarral küzdött, sokszor pedig levegőt is alig kapott. Ekkor határozta el, hogy 180 fokos változást léptet érvénybe az életében , és ettől fogva ténylegesen őszinte lesz magához. „Mindent nulláról akartam kezdeni. Bármennyire is fájt, és féltem az egyedülléttől, véget vetettem a tízéves kapcsolatomnak” – jelentette ki a műsorban a világhírű énekesnő.

Fotó: 168 archív

Nyáry nem idegeskedik

Hazánk egyik legismertebb irodalomtörténésze, írója, Nyáry Krisztián a Maflásban elárulta, hogy negyvenegy évesen diagnosztizálták agydaganattal a feleségét, annak is a legagresszívabb fajtájával. Élete legnehezebb időszaka volt ez, aminek feldolgozása is lassan történt meg. „Először a düh volt bennünk, hogy miért éppen ő. Nagyon sok szenvedést éltünk át, hiszen végig kellett nézni a lassú haldoklását, viszont el tudtunk búcsúzni egymástól” – jelentette ki. Nyáry Krisztián szerint az is nehéz volt, hogy tizenéves lányaival kellett végigkövetnie felesége szenvedését, és egyszerűen képtelen volt enyhíteni a szenvedésüket és gyászukat. Felesége halála után, hét évvel ezelőtt teljesen megváltozott az élete, megnyugodott: „Addig sem voltam egy szélsőséges habitusú alkat, azóta pedig semmin sem idegesítem magam” – jelentette ki.

168.hu

(Kiemelt kép: MERÉSZ MÁRTON)

Legnépszerűbb cikkeink