Nagyvilág
Angol házidöntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában
A Chelsea hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott a Real Madrid ellen, és bejutott a fináléba, ahol a Manchester City lesz az ellenfele.
Mióta Bajnokok Ligájának hívják a Bajnokok Ligáját, egyetlen magyar játékosnak sem adatott meg, hogy játékosként ott legyen a döntőben. Viszont az Újpestről induló Lőw Zsoltnak edzőként ez már másodszor sikerül, ráadásul két egymást követő évben, két különböző csapattal.
Thomas Tuchel 2018-ban, amikor a Paris Saint-Germain vezetőedzője lett kifejezetten őt akarta segítőjének, és az edzőpáros egy évvel ezelőtt BL-fináléba juttatta a francia csapatot. Bár akkor a győzelem nem sikerül, idén újabb esélyt kapott Lőw és főnöke. Igaz, most már a Chelsea csapatával érhetnek fel a csúcsra, hiszen Tuchel ez év januárjában a Chelsea vezetőedzője lett, és vitte magával a magyar edzőt a stábjába. Irányitásukkal az addig bukdácsoló Chelsea megtáltosodott, a Real Madrid tegnapi legyőzésével pedig bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.
Sokan azt gondolták, hogy egy unalmas gólnélküli mérkőzés lesz a Chelsea–Real Madrid összecsapás, hiszen miután az angolok Madridban gólt lőttek és döntetlent értek el, már nem kellett gólt szerezniük a továbbjutáshoz, elég lett volna, ha nem kapnak egyet sem.
Ehhez képest a londoniak azonnal támadni kezdtek, és bár Timo Werner első gólját les miatt érvénytelenítették, a 28. percben szerzett találata már gólelőnyt is jelentett a Chelseanek.
Persze, egy esetleges madridi gól hosszabbítást ért volna, csakhogy ahhoz túl kellett volna járni Mandy kapus eszén, ám ez tegnap este lehetetlen küldetésnek bizonyult. A mérkőzés hajrájában pedig született még egy gól, ám a spanyolok bánatára a londoni Mount szerezte, ezzel eldöntve a továbbjutást a Chelsea javára. Az angolok a végén ugyan nem kaptak meg egy büntetőt, de ez már nem osztott, nem szorzott. A Chelsea 2–0-ra legyőzte a Real Madridot a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, így 3–1-es összesítéssel bejutott a fináléba, ami azt is jelenti, hogy Tomas Tuchel és Lőw Zsolt a PSG után a Chelseat is a BL-döntőbe vezette.
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!