Nagyvilág

A delfinek is társadalomba rendeződnek

Published

on

Fotó: Shutterstock

Az ausztráliai Cápa-öböl palackorrú delfinjeit az 1980-as évek eleje óta tanulmányozzák a viselkedésbiológusok. A kutatók olyan komplex kommunikáción alapuló együttműködő viselkedést figyeltek meg a hímeknél, amelyet eddig csak embereknél tapasztaltak. Az eredményeiket a Nature Communications folyóiratban publikálták – írta a Qubit.

Az már korábban kiderült, hogy a hím palackorrú delfinek jellemzően párban vagy trióban működnek együtt, amit elsőrendű szövetségnek neveznek. Ezek a kis csoportok – legalábbis a Cápa-öbölben – közösen kutatják fel a termékeny nőstényeket az ivarzási időszakban, és gyakran csoportosan és erőszakosan termékenyítik meg őket.

A hímek másodrendű szövetségeket is alkotnak, ezek az akár 14 fős bandák veszik fel a harcot a nőstények után kajtató rivális társaságokkal. A kutatók azt is megfigyelték, hogy néhány másodrendű szövetség még nagyobb, harmadrendű szövetségbe tömörül, és az ilyen csoportok hímjei még nagyobb eséllyel találnak szövetségeseket. A viselkedésbiológusok előtt az is nyilvánvaló, hogy az elsőrendű szövetségek összetétele gyakran változik, míg a másodrendű csoportok évtizedekig változatlanok, a hímek akár életük végéig is együtt maradnak – ami ez esetben akár 40 évet is jelenthet.

A friss kutatási eredmény szerint a csoportösszetartozás kulcsa a delfinek egyedi füttyneve. A palackorrúaknál minden egyes egyednek saját neve van, ez pedig az a szignál, amelyen az anyjuk „szólította” őket születésüktől kezdve, és amelyet maguk is használnak saját maguk azonosítására.

A kutatók azt várták, hogy az elsőrendű szövetségi partnereik füttyét halló hímek reagálnak a legerőteljesebben. A legerősebb reakciókat viszont végül a másodrendű szövetségeseikhez tartozó hímek adták – olyan állatok, amelyek évtizedekig stabilan együttműködve harcoltak a rivális bandák ellen.

Az esetek 90 százalékában azok a delfinek reagáltak azonnal, amelyek a másodrendű szövetség tagjainak füttynevét hallották. A kutatók szerint ez azt jelenti, hogy az emberekhez hasonlóan a delfineknél is létezik a csoporttagság társadalmi koncepciója, amely az egyén korábbi kooperatív viselkedése alapján alakul ki.

Qubit / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version