Kiemelt hírek
Pereli az AstraZenecát az Európai Unió
Az AstraZeneca úgy gondolja, eleget tett az Európai Bizottsággal kötött előzetes adásvételi szerződésnek.
Az Európai Unió jogi eljárást indított az AstraZeneca gyógyszergyártó vállalat ellen a koronavírus elleni oltóanyagának szállításával kapcsolatos késedelmek miatt – jelentette be Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján. Az AstraZeneca viszont úgy gondolja, maradéktalanul eleget tett az Európai Bizottsággal kötött előzetes adásvételi szerződésnek.
Stefan De Keersmaecker a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bizottság azért szánta rá magát a tagállamok nevében a jogi lépésre, mert a brit-svéd gyógyszergyártó vállalat nem adott kellő időben felvilágosítást arról, miért nem tartja magát a koronavírus ellen az Oxfordi Egyetemmel közösen kifejlesztett vakcinájának szállításáról kötött szerződésekhez.
Vakcinát akarnak
„A szerződés egyes feltételeit az AstraZeneca nem tartotta be, a vállalat mindeddig nem volt képes megbízható stratégiát kidolgozni az adagok időben történő szállításának biztosítására” – jelentette ki, és elmondta azt is, hogy az Európai Bizottság már hetekkel ezelőtt párbeszédet kezdeményezett, és magyarázatot kért a gyógyszeripari cégtől, hogy miért nem tartotta be a szerződés vakcinák szállítására vonatkozó részét, illetve azért, mert nem mutatott be megbízható tervet az időben történő szállításra.
„Biztosítani akarjuk, hogy a megfelelő mennyiségű adag oltóanyagot, amelyekre az európai állampolgárok jogosultak, és amelyeket a szerződésben megígért, a cég mihamarabb szállítsa” – fogalmazott a szóvivő.
A gyógyszergyár az utóbbi időben egyre lejjebb vitte a kiszállításra kerülő mennyiséget az előzetesen megrendelt oltóanyagból. A cég gyártáskapacitási problémákra hivatkozva közölte, hogy a 180 millió adag helyett pusztán 90 milliót, illetve még annál is kevesebbet tervez szállítani Vaxzevria névű vakcinájából az Európai Unió számára a második negyedévben.
Pascal Soriot, a gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója még februárban azt ígérte egy uniós parlamenti meghallgatáson, hogy a cég növelni fogja a vakcina előállítását a második negyedévben, és felgyorsítja az Európai Uniónak szánt szállítmányokat.
Január óta tart
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke már január végén felszólította az AstraZeneca vezérigazgatóját az unióval kötött szerződésekben foglaltak teljesítésére és a koronavírus elleni vakcina kiszállításának felgyorsítására. A bizottság elnöke emlékeztette a vállalat vezetőségét, hogy a testület már a feltételes forgalomba hozatali engedély elnyerése előtt jelentős beruházásokkal segítette a céget annak érdekében, hogy a hivatalos jóváhagyást követően biztosítható legyen a szükséges oltóanyagmennyiség és a folyamatos szállítás.
Úgy tűnik, a türelem mostanra elfogyott: uniós források a múlt hét közepén jelezték, hogy az Európai Bizottság várhatóan nem tart igényt az AstraZeneca és a Johnson&Johnson gyógyszergyárakkal kötött szerződések záradékában szereplő további, összesen 300 millió pótlólagos adag koronavírus elleni vakcinára, a kieső dózisokat az Európai Unió a Pfizer/BioNTech vállalat oltóanyagával akarja pótolni. Az okok között az is szerepel, hogy a brüsszeli testület el akarja hagyni azokat az oltóanyagokat, amelyekkel összefüggésben nagyon ritka vérrögképződéses eseteket jelentettek, továbbá bizonyos távolságot kíván tartani a vakcinaellátást gyártási problémákra hivatkozva hátráltató AstraZenecától.
Az Európai Bizottság eddig az AstraZeneca (400 millió adag), a Johnson&Johnson (400 millió adag), a Pfizer/BioNTech (600 millió adag), a Moderna (460 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Sanofi-GSK (300 millió adag) vállalattal írt alá szerződést vakcinabeszerzésről.
Sajnálják
Stefan De Keersmaecker bejelentésére válaszul az AstraZeneca közölte, hogy sajnálja az Európai Bizottság döntését: „Egy példátlan év tudományos felfedezései, igen összetett tárgyalások és gyártási kihívások után vállalatunk az előrejelzésünknek megfelelően április végéig közel 50 millió adag vakcinát fog szállítani az európai országokba”.
Közleményében a gyógyszeripari vállalat megjegyezte, hogy az oltóanyagot nehéz gyártani, ezt bizonyítják az ellátási kihívások, amelyekkel számos vállalat szembesül Európában és a világ minden táján.
„Úgy gondoljuk, hogy minden pereskedés érdemtelen, de üdvözöljük ezt a lehetőséget a vita mielőbbi megoldására” – írta az AstraZeneca.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója