Kiemelt hírek
A Szuperliga átlépte a határt
Az elit sorozat ötlete szembement mindazzal, amit Európában a sport éthoszának gondolunk.
Alig több mint egy hete, hogy hat angol (Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City), három olasz (Juventus, AC Milan, Internazionale) és három spanyol (Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid) klub bejelentette: a továbbiakban nem kívánnak részt venni az UEFA által szervezett nemzetközi kupasorozatokban, helyette saját ligát hoznak létre, amelyben maguk intézkednek a lebonyolítás és a finanszírozás körülményeiről. A sorozatba további három állandó résztvevőt vártak, öt helyet pedig minden évben meghívásos alapon és/vagy az aktuális eredmények függvényében osztottak volna szét.
A nemzetközi futballszervezetek (a FIFA és az UEFA) árulást kiáltottak, és a legdurvább szankciókat helyezték kilátásba: még az is felmerült, hogy a Szuperliga-klubok játékosait kitiltják a világ- és Európa-bajnokságokról. Nemcsak a többi csapat, de az érintett gárdák szurkolóinak körében is egyhangú felháborodás fogadta az ötletet, ahogy az is beszédes, hogy egyetlen futballista vagy edző sem üdvözölte a reformtervet; többen kétkedésüknek adtak hangot. A tiltakozás hatására a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus kivételével minden alapító kihátrált az ötlet mögül – furcsa, mert nehéz elképzelni, hogy más reakcióra számítottak. Ha pedig mégis, a tulajdonosi kör teljesen félreértette, mitől olyan fontos ez a játék Európa jelentős részének.
Szurkolók helyett fogyasztók
A sztárcsapatok terve persze éppen az Európán kívüli piac bővítésére irányult. A koronavírus-járványt követő leállás megmutatta – már előtte is voltak rá utaló jelek –, az eddigi keretek között fenntarthatatlan az a brutális növekedési spirálra alapozott működési modell, amely a giga-klubokat jellemezte. Most többen közülük a csőd szélére kerültek.
A profit ma már elsősorban nem a meccsre járó nézőktől, hanem a televíziós közvetítési jogokból származik, ebben a helyzetben pedig a globálisan mérhető rajongótábor számít. A törzsszurkolók, akik számára a futballcsapatok nem márkák, a játék pedig nem csupán világsztárok góljainak összessége, sok-sok évvel ezelőtt identitást adtak a kluboknak, mostanra viszont feláldozhatóvá váltak – az identitásból brand lett. A visszakozás ellenben arról árulkodik, hogy a valódi futballközeg egybehangzó akaratával szemben túl kockázatos lenne egy ilyen radikális átalakítás levezénylése.
Kasztrendszer
Hiába az UEFA felháborodása, a tendencia – nekik köszönhetően is – régóta a Szuperliga irányába mutat. Aktuálisan a Bajnokok Ligája főtáblájának felét angol, olasz, spanyol és német gárdákkal töltik fel, a „periféria” csapatai csak nagy meglepetések árán, mutatóba kerülhetnek a nagyok közé – ezért volt akkora szó tavaly a Ferencváros menetelése. Az UEFA új, 2024-től érvényes tervezete pedig még inkább az elit felé billenti az asztalt.
Miért hát éppen most a tiltakozás? A Szuperliga pontot tett volna annak a folyamatnak a végére, melynek köszönhetően az elit összetétele gyakorlatilag megváltoztathatatlan lett. A gárdák nem eredményeik révén őrzik meg nagycsapat státuszukat, egyszerűen bevásárolják magukat a körbe. Eddig is minden mellettük szólt: az önmagát gerjesztő brand-érték, az összehasonlíthatatlan tőkeerő szinte lehetetlenné tette, hogy hosszú távon bárki kiszorítsa őket a legjobbak közül. De az eredmények végső soron a pályán dőltek el – sok emlékezetes futball-sztori, a Leicester bajnoki címe vagy az Atalanta több éve tartó tündöklése éppen arról szól, hogy a „kicsik” egyszer-egyszer megtörhetik a status quót. Tizenkét topklub amellett tett hitet, hogy a továbbiakban erre a minimális kockázatvállalásra sem hajlandó.
Florentino Pérez, a Real Madrid és a végül lefújt Szuperliga elnöke azt nyilatkozta, nem zárt ligáról lenne szó, mert „aki elnyeri az öt kvalifikációs hely egyikét, együtt játszhat a világ legjobb csapataival” – csakhogy nem a pályán dőlt volna el, kik azok a bizonyos legjobbak. (Az Arsenal ma a gyepen minden, csak nem nagycsapat.) Nem beszélve arról, hogy ha a topklubokat nem is zárják ki a nemzeti bajnokságokból, az izgalmak onnantól egyedül a bajnok kilétére korlátozódnak, hiszen többé nem az ott nyújtott teljesítmény dönt a nemzetközi kupaindulást érő helyekről.
Kényszerpálya
Nem kis részben a nemzetközi futballszervezetek felelőssége, hogy a Szuperliga-alapítók piaci értelemben kényszerpályára kerültek: nem tudtak gátat szabni a giga-klubok túlnövekedésének, mert mostanáig nem is voltak érdekeltek benne. Nehéz szimpatizálni a pénzügyi fair play szabályai felett nagyvonalúan szemet hunyó, a sztárcsapatokra fejős tehénként tekintő UEFA-val, vagy azzal a FIFA-val, amelyik annyira korrupt, hogy a világbajnokság rendezését a futballhagyománnyal nem rendelkező Katarnak ítéli, ahol munkások ezrei halnak meg a stadionépítések során, a torna pedig a naptárt teljesen felborítva, télen fog megvalósulni. Az ő monopolhelyzetük valóban aggályos, és az is biztos, hogy átfogó reformokra van szükség. Éppen az ellenkező irányból.
Florentino Pérez világosan kijelentette, hogy nem tett le a Szuperliga ötletéről, amely reményei szerint már a közeljövőben elindul. Ha így lesz, az a tulajdonosoknak jó hír, a szurkolóknak – világnézettől függetlenül – borzasztó: a hagyomány sérül, a versenyhelyzet megszűnik, az olló az eddiginél is szélesebbre nyílik. Fontos megérteni, mi a Szuperliga-alapítók problémája, de azt is, hogy az európai értelemben vett sport-éthosz szempontjából ők maguk jelentik a problémát.
Purosz Leonidasz