Kiemelt hírek

Nemzetközi hadgyakorlatot tartanak Magyarországon

Published

on

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

A hadgyakorlatban Ausztria, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia és Magyarország katonái hajtanak végre feladatokat.

A „Black Swan 2021” elnevezésű hadgyakorlat egyik célja, hogy a Szolnokra szánt regionális különleges műveleti parancsnokság elérje az úgynevezett „kezdeti műveleti képességet” – közölte Sándor Tamás vezérőrnagy kedden Budapesten, a Magyar Honvédség hadikikötőjében tartott sajtótájékoztatón. 

A hadgyakorlatban Ausztria, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia és Magyarország katonái hajtanak végre feladatokat. Továbbá két szponzorország is közreműködik: Németország kiképzőkkel, az Egyesült Államok pedig kiképzőkkel és végrehajtóállománnyal is részt vesz a gyakorlaton. 

A vezérőrnagy elmondta, a dandár harcibúvár csoportot is telepít Horvátországba az ottani különleges műveleti képesség támogatásra. A gyakorlatot alapvetően három ország – Magyarország, Szlovákia és Horvátország – területén tartják. A feladatok szinkronizálása, vezetése a Szolnokon felállított nemzetközi, magyar vezetésű törzs magyar feladata lesz. A végrehajtásban a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárja vállalta a vezető szerepet.

A gyakorlatban összesen mintegy 800 katona, több mint 14 repülőeszköz, a dandár egyéb technikai eszközei, továbbá az Egyesült Államok hajói vesznek részt – közölte a vezérőrnagy.

 

Nagyobb forgalom

Magyarországon a magyarok mellett az amerikai haditengerészet különleges műveleti katonái, valamint a szárazföldi erők katonái, továbbá várhatóan szlovén különleges műveleti katonák fognak feladatokat végrehajtani az ország több pontján. Sándor Tamás elmondta, hogy a helyszínek kiválasztásánál alapvetően katonai területekre koncentráltak, így Újdörögd, Várpalota, Táborfalva, Ócsa és Tótvázsony gyakorlóterei és térségei jöttek szóba. Ezek mellett a különleges műveleti csoportok Kecskemét, Sárospatak, Nyíregyháza és Kisvárda térségében is végrehajtanak feladatokat.

A hadgyakorlat miatt a közutakon megnövekedett katonai gépjárműforgalomra, a repülőeszközök miatt pedig nagyobb hanghatásokra is számítani lehet.

 

A Duna is érintett

Pécsvárady Szabolcs, a gyakorlatban résztvevő magyar dandár megbízott parancsnoka elmondta: a Dunán Ercsi és a Szentendrei-sziget között hajóval is hajtanak majd végre feladatokat a katonák.

Ennek nyomán a következő napokban a Duna budapesti szakaszán is közlekedni fognak amerikai zászlóval ellátott, felfegyverzett hajók.

Az ezredes kifejtette: a Black Swan 2021 során a magyar és az amerikai katonák a különböző folyami eszközök kezelését és a kapcsolódó harcászati eljárásokat is gyakorolják. Az egyik kiképzési cél a hajózáshoz kapcsolódó technikai képességek, valamint a hajók és a személyzetek közötti együttműködés fejlesztése, továbbá a különleges rendeltetésű erők harceljárásainak gyakorlása. Ennek érdekében több alkalommal komplex, több hajót érintő harcászati mozzanatot hajtanak végre vaklőszerrel.

Pécsvárady Szabolcs kiemelte: az aktívabb manőverrel járó mozzanatokat olyan kisebb öblökbe tervezték, ahol a vízi, vízparti forgalom minimális vagy nincs is. A vaklőszeres feladatokat a lakott területektől távol, zárt partszakaszok körzetében hajtják végre.

A gyakorlat előkészítése során a rendőrséggel, a vízi közlekedésben érintett hatóságokkal, szervezetekkel, sportszakosztályokkal is együttműködtek – tette hozzá az ezredes.

A nemzetközi gyakorlatot a tervek szerint, de a koronavírus-járványhoz kapcsolódó védelmi intézkedések betartásával tartják meg – közölték a sajtótájékoztatón.

 

MTI / 168.hu

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version